Hideg és meleg is volt....

Kaptam hideget és meleget is napló olvasoktól az elején:

Két levelet kaptam a naplómmal kapcsolatban...

Egy Tündér Lány írt, aki már leadott 22 kg-t és olyan kedvesen leírt mindent, hogy segítsen nekem, véleményt alkotott, de mellette tudta mit élek át, mi az ami nehéz ebben az egészben. Milyen kövérnek lenni, mikor tudod mit rontasz el, de nem tudsz egyik napról a másikra változtatni rajta..hanem ez egy hosszú folyamat.

A másik lány is segíteni akar én tudom. De megbántott a levele, pedig tudom egyszer majd megírom neki, igen igaza volt. Azt írta 24 évesen közel 100 kg-nak lenni sok nagyon, és diétáról beszélek közben 3 szor annyit eszek mint egy átlag ember. És ne takarozzak a szoptatással. A vacsorán ebédnek felel meg, a gyümölcs is cukor (TUDOM! írtam is..)...stb. Tudom hogy igaza van. DE!

Nagyon nagyon nagyon jól tudom, hogy rengeteg a 100 kg.....higyjétek el, nagyon jól tudom! versenyszerűen sportoltam akkor voltam 68 kg, az sem kevés..nem vagyok egy nádszál testalkat. Aztán rendszeres sport után 70, majd 75 és 80 kg lettem terhes. Világ életemben azt mondtam soha nem leszek 80 kg több, max ha terhes leszek igy is lett..csak kicsit megszaladt a dolog.

A terhesség alatt 16kg sem kevés...és igen rengeteget ettem mióta megszültem, szégyellem e, igen???? de egyszerűen ha éhes vagyok, akkor annyit meg tudok enni, hogy és is meg vagyok lepve. :(

Ezek után nem tehetem meg, hogy az esti 3 szelet nagy fehérkenyér után nem eszek semmi kenyérfélt, nem akarom, hogy ne adj isten ne bírjam, feladjam majd a diétát és több jöjjön vissza.

Világ életemben oda kellett figyelni mit eszek, mindig. Mikor terhes lettem elengedtem magam...de olyan jó volt egyszer az életben.)

Tudom, sok a 98 kg...nekem mondjátok? és tudom amit csinalok nem diéta..egyenlőre, de ugy érzem ez vezet majd oda...és nem akarok takarozni...tényleg nem.

Le fogok fogyni, mert le kell és rendesen fogom csinalni!!!!! Megígértem magamnak! És meg fogom csinalni!!!!!

Annyira fájt az e-mail...törölni akartam a naplót....de aztán láttam már 150-en olvassák, többen kedvencnek jelölték. És különben is nem szabad megiramodni az igazág elől, főleg ha az segítségnek irányul..csak az igazság néha nagyon fáj!

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zabfelfújt, vagyis Zabkoch Nonó módra.:)

Pizza tészta recept

Kefires-epres kevert sütemény