Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április 27, 2010

"Így fogyok Én" Aggie írása! :)

Így fogyok én Az én történetem is úgy kezdődik, mint nagyon sokunké… Már gyerekkoromban is… Mióta emlékszem túlsúlyos vagyok. Már 8 éves koromban arról álmodoztam, hogy én is csinos leszek egyszer. Az első fogyókúrámat 11 évesen kezdtem. Akkor 65 kiló voltam és 55 szerettem volna lenni. Az elmúlt 17 évben folyamatos harcot vívtam magammal. Rengeteg módszert kipróbáltam én is, mint oly sokan: káposztaleves-kúra, level diéta, vércsoport diéta… Sokszor és sokat fogytam, azért, hogy aztán visszaszedjem a leadott kilókat. Túlzás nélkül állíthatom, már több, mint 100 kilót lefogytam életemben. Erre egyáltalán nem vagyok büszke! “Természetesen” az én életemből sem maradt ki az állandó csúfolodás, a szégyenérzet a külsőm miatt. Egy idő után már inkább kihúztam magam a programok alól, hogy ne kelljen emberek közé mennem. Belekerültem egy körforgásba. Ha fogytam, kinyíltam, jöttem-mentem, de ha híztam, akkor begubóztam egyedül és gyűlöltem magam. A legutóbbi “di...

2. heti mérlegelés:

Én eddig nem írtam, akik tartották a súlyt, vagy híztak, de Pufóka, összetette így a táblázatot, és így az összeredmény is más lett, közzéteszem akkor ezt: Itt a helyes lista: Abilya: -0.4 Acska: -1.1 Adri: 0 Aggie: -4.8 Almi: 0 Ambris: -5.2 Ancsa84: -2.6 Ancsika: -0.7 Andresz: -3.5 Anett: -0.9 Anna: -0.6 Bambína: -3 Bosyl: -3.6 Businessgirl: -0.3 Cini: -3.4 Cörény:-0.6 Csigi: -1.8 Csiki: -2 Dia: 0 Diilke: -3 Émi: 0 Fruzsi: -0.1 Gabcsi: -0.5 Gesztianyu: -3 Gina: -2 Gyömbér: -3.5 Gyöngy: -1,8 Hanny: 0 Hanimani: -1 Hilda: 0 Hollolindy: -2.2 Izmír: -1.6 Izocska1: 0 Judit: -0.7 Kismogyi: -0.8 Kozamedo: -1.1 Krampuszka: -2 Krisztácska: -1.9 Lazsuci: -2.7 Libaiir: -1.3 Lilluci: -1.2 Marcsi: +2.3 Márti: -0.5 Mcleod3: -1.8 Mmelinda: -3.8 Mónika: -1 Napraforgó: -3.5 Nemetherika: -2.3 Niki: -1.4 Niki1621: -2 Nívea: -1.2 Ókidli: -2 Pampers: -3 Pandi: -2 Pufóka: -2.3 Reni: 0 Ritus: -3 Shelby: 0 Streamline: -0.2 Szoszilvi81: 0 T-anita: -1.3 Timcsi: -0.9 Ttündike: -1.8 Tündeee: -0.2 Tündi: -3.2 Vicu...

na szép....

...tök ügyi voltam ma. Még a fagyi is belefért délután...aztán! Bevásárlásból hazafelé 2 sajtburger, Apa fagyijából kis kóstoló...nagyszerű!:) Jó, hogy ma visszafogott napot akartam tartani, nem???? :DDD Szép álmokat!

Ma végre nem éhezem! :)

Végre visszaálltam a régi kerékvágásba:) Ma az ebédem isteni volt, ez a light gyros a'la Nonó nagyon ízlett, végül: csirkemell, paradicsom, hagyma és kefir keverékével volt megtöltve a N1 pita.:)) Nagyon jól esett, utána egy Norbi puding. Uzsi egy müzli szelet volt és végre nem vagyok éhes.:)) Torna ma jól esett nagyon:))) De alig várom már a holnap 1 órás cardiót.:) Amicike bealudt, már nem fúrnak és alszik, mint egy Hercegnő!:) Várom továbbra is nagyon a cikkeket! Ma kaptam megint egy cikket ( 2 nap múlva jelenik meg!), és nagyon tetszett. Igaz volt és kemény. De az igazság sokszor kemény és fáj. De ettől még igaz. Elhatározás, kemény akarás és kitartás! Mindenki el tudja érni a célját, ha igazán akarja! Erről szól sok minden. Majd olvassátok el!:) Legyen csodaszép napotok!:)

Amával Anyák napján!:)

Kép
imikimi - sharing creativity

Első májusi hétfő!:))

Nem indul túl fényesen.:( Esik az eső...remélem a hétvégére jó idő lesz, mert péntektől-vasárnapig ezer programunk van!:) Lányok, a main kívül már csak egy cikk van...kérlek benneteket küldjetek még, nagyon szeretjük Őket olvasni!:) Este frissítem a táblázatot, a ma elküldöttekkel!:)) Torna megvolt!:) B.A: nyerj időt, ahogy terveztem. Holnap pedig cardió este!:))) Ma már ügyibb voltam kaja ügyben! Reggelim: zsemle volt sok zöldséggel, pici margarinnal. Tízóraim: 1 sz kalács. Ebédem pedig: csirkemell darabok+paradicsom+hagyma+retek+kefirt összekeverem, fűszerezem és ezzel töltöm meg a Norbi Update 1-es pitámat:)) A többieknek (Ama és Ádus) palacsintát sütök. :)) Délután és este is lightos-ra fogom, mert a hétvégén durván rossz voltam. De boldog a kis szívem, mert 63 kg voltam reggel!:)) De akkor is azért nem szeretnék túlzásba esni!:) Tény volt telihold, meg ez meg az...de akkor is, csak okosan!:) MINDENT BELE LÁNYOK!!!!:)

"Így fogyok Én" Adri írása! :)

Én így csinálom! Nem is tudom hol kezdjem, talán az elején. :) Soha nem volt gond a súlyommal, sőt. Kicsi gyerekként anyukámnak könyörögnie kellett, hogy csak 1 falatot egyek. Sokszor a napi menüm, egy fél szelet vajas kenyér volt. Nem egyszer vitt anya a dokihoz, hogy nem akarok enni. 7 évesen még apukám két kézzel átérte a derekam....... Majd elkezdtem szedni a fogamzásgátlót. Akkor picit elkezdtem hízni, majd abba is maradt. Akkor már nem voltam olyan vékony, de kövér sem. Volt pici hasam, de az elfogadtam, nemigen zavart. Kb. olyan 62-65 kg körül mozogtam évekig... 2003-ban megismerkedtem a párommal.... Egy idő után megkérdezte, hogy miért nem hagyom abba, hogy tisztuljon a szervezetem, majd kezdjem el újra. Akkor kaptam észbe, hogy hoppá, igaza van, ideje tisztítani, hiszen már 2-3 éve folyamatosan szedtem. Mikor a doki nekem ezt felírta ilyeneket nem mondott el. A baj innentől kezdődött. Olyan gyógyszert szedetett velem, ami egy igen neves orvos szerint "lórugás" volt a...

Heti mérlegelési eredmények! (nem teljes!)

Kép
Sajnos, nem csak nekem volt nehézkes ez a hét evés szempontjából! Van akinek feljött pár kg, van aki tartotta a súlyát! Nem baj Lányok, ettől még nyomjuk tovább ezerrel, nem adjuk fel, nem állunk meg, még nagyobb akarattal megyünk előre és harcolunk az álmunkért!:D Holnaptól vegyünk egy nagy levegőt, rendben??? meg tudjuk csinálni....picit rápihentünk...de holnaptól erősek vagyunk!:)) Könnyebb volt úgy számolnom, hogy a kezdeteket nézem mindig, tehát nem az lesz feltüntetve, ki mennyit fogyott 1 hét alatt, hanem h a kezdetektől hány kg ment le.:) Úgy is az a lényeg. %-ot pedig várom drága Pufókától majd!:)) Lássuk: Viki: - 0.9 Gabcsi: -0.1 Diilke: -3 Libaiir: -1.3 Aggie: -4.8 Kozamedo: -1.1 Gina: -2 Fruzsi: -0.1 Krisztácska: -1.9 Pampers: -3 Timcsi: -0.9 Niki: -1.4 Bosyl: -3.6 Cini: -3.4 Zuzmi: -2.5 Gesztianyu: -3 Ritus: -3 Napraforgó: -3.5 Mmelinda: -3.8 Ancsa84: -2.6 T-anita: -1.3 Nívea: -1.2 Acska: -1.1 Kismogyi: -0.8 Streamline: -0.2 Gyömbér: -3.5 Zsuzska: -2.8 Mcleod: -1.8 Csigi:...

jajjjjjjj....:))

Az elmúlt napokba mindegy volt mi az, csak kaja legyen, elv szerint éltem. Ez szörnyű..de egyszerűen annyira éhes voltam. Reggel mérek...de bármennyi is leszek, kicsit vissza kell vennem édességből, nincs mese. Jövőhéten jönnek Vendégeim, sütni fogok, de tuti nem eszek belőle. Kérem szépen szombaton fogyi tali...nem ám hízok addig!!!!:))) Ádus lassan hazaér a melóból (nagyon hiányzik) és nekiállunk a táblát gyorsan feltöltjük. Azt, hogy ki mennyit adott le, lehet csak holnap írom meg, remélem nem baj! Vagy akkor ha mindenki elküldte...sokan csak holnap küldik. Holnaptól kicsit mindannyian bekeményítünk!:) Már nincs telihold sem....mindent bele!!!:)) Mai torna megvolt: RR Kismama 20 p, jól esett nagyon. Már alig várom,h Pocakkal tornázzak rá, de az még odébb van!:) Ami tuti: cardióra megyek kedden és pénteken. A többi napom, egy B.A: Nyerj időt, tuti lesz (szerintem hétfőn), Norbi Duci tréning 2+has( csütörtök) és RR INEP talaj (szerda). Így jó is, hétfőn teljes átmozgatás, kedd kemény ...

Anyák Napja:))

Kép
MINDEN DRÁGA ANYUKÁNAK, NAGYON BOLDOG ANYÁK NAPJÁT KÍVÁNOK!!!:) Amától én orgonát kaptam, fehéret és lilát is, és képeslapot, benne fényképpel!:))) Nem is kell ennél több, a legfontosabb, hogy Ő van nekem!:)) és az Apukája:))) Álmosító idő van...és ma is egész nap ennék, nem szeretem az ilyen napokat. Viszont, most nekiállok tornázni a RR Kismama 1 trim-nek:))) Aztán ebéd, sült csirke, hagymás krumplival.:)) Anyósom csinálta nekünk, nagyon jól néz ki:))) VÁROM A HETI MÉRLEGELÉSI EREDMÉNYEKET!:))) Illetve még cikkeket is kérnék, nagyon szeretjük Őket olvasni, aki még nem küldött, kérem tegye meg! :))

"Így fogyok Én" Zuzmi írása! :)

Gondoltam " tollat" ragadok én is, és leírom az én kis történetemet. 29 éves vagyok,75 kiló.Soha,de soha nem volt súlyproblémám!Sőt 50-55 kiló között voltam állandóan,és ehettem bármit soha nem híztam meg.És bizony tudtam enni,pizzát,pörköltet,akár egy tábla csokit egy nap, de nem híztam.Az orvosi papírjaimra mindig ráírták, hogy anorexiás jellem.Esküszöm, de volt olyan munkahely,ahol mikor jelentkeztem, megkérdezték, hogy miért vagyok ilyen sovány,talán anorexiás vagyok???Sokat sportoltam, futottam, röplabdáztam,kézilabdáztam,talán emiatt nem híztam el soha. Aztán 5 éve megszületett a nagylányom,és vele együtt kaptam +20 kilót!!! Emlékszem, álltam a szobában, és a sírás kerülgetett,mert akkora hasam maradt,hogy simán elhitték volna rólam, hogy még nem szültem.És itt kezdődött a fogyi mizériám.Hiába diétáztam,soha nem ment le egy kiló sem.Nagyon szégyelltem,mert sokan megjegyzést tettek rám, hogy régen nem ilyen voltam, meg hogy bezzeg ők már pár hónap után lefo...

Május 1.!

Kép
Nekem május 1-e a közelgő nyarat jelzi és mivel imádom a meleget, a nyarat, nagyon boldog vagyok mindig ilyenkor! :)) Ádus brassóit főz, én pihengetek, fáj a hasam és a derekam, ma úgy is pihi nap van (torna mentes nap:), nem is baj.:) Kell is néha a pihenés is. De azért holnap már nyomok valamit!:) Ama felkelt elindulunk és estig meg sem állunk.:) Továbbra is szépen tartom a 63 kg-t:)) Szuper, nagyon örülök neki.:) Nekem bevált a "Kaját, tornával kompenzálom" elv! :D Bár azért oda kell figyelni a hamira is. Tegnap f6-kor mekiztem, utána Ádus este szotyizott mellettem, de én abból már nem ettem. Mondjuk nem is voltam annyira oda érte, ki lehet bírni, minden fejben dől el!:) G YERÜNK CSAJOK, MA MÁR MÁJUS 1, KÖZELEDIK A NYÁR ÉS MI CSODASZÉPEK LESZÜNK A FÜRDŐ RUCIBAN, ÉS BÜSZKÉK MAGUNKRA, HOGY MEGHARCOLTUNK ÉRTE ÉS ELÉRTÜK AZ ÁLMUNKAT!:) Mindenkinek csodaszép MÁJUS 1-ÉT KÍVÁNOK!:)

"Így fogyok Én" Acska írása! :)

Hol is kezdjem? Talán ott, hogy 3 éves koromban olyan sovány voltam, hogy szüleim elvittek orvoshoz, aki adott valami vitaminokat és akkor minden megváltozott. Mikor kicsi kori képeimet nézem megjjedek magamtól, a térdeim vastagabbak mint a combom. A testvérem akkor született, ő pedig akkora volt pár hónaposan, hogy nem tudott ülni a fenekén, mert gurult el. Mindig mosolygok az egyik képen. Ülünk egymás mellett egy kanapén és én tartom, nehogy elboruljon. Én szőke kis fehér bőrű, sovány, tesóm pedig, sötétbarna hajú, barna bőrű, kövér. Akkora az ellentét, hogy csak na. Elkezdtem szedni a vitaminokat, és általános iskolás koromban én voltam egyik osztálytársnőmmel a legfejlettebbek az osztályból. E miatt történt egy-két dolog, de ezt inkább nem részletezném. Sokat csúfoltak, sértegettek. A fiuk szörnyűek voltak... Most már tudom, hogy nem voltam én olyan kövér akkor, csak a többiekhez képest fejlett. 6-7 koromban már akkora voltam mint most. Liciben híztam még pár kilót, nem voltam soh...

A hétvége...

Kép
...elkezdődött:) És holnap május 1-e, sok szupi programmal szerte az országban. Aki teheti mozduljon ki. Mi megyünk egész nap, szokás szerint! :) Ma sok mozgás volt: Torna, 2-szer bicajozás (egyszer fél, egyszer 1 óra), és 1,5 óra séta /Ritussal és a Gyerekekkel /is (közben vásárlás, játszótér). Elfáradtam!!!:) Holnap nem tudom lesz-e időm tornázni, de vasárnap bepótolom!:) De kellett a sok mozgás, mert vacsira (f6kor) mekit ettem. 1 sajtburgert és a gyerekek maradékait.:))) De legalább előre lemozogtam:)) Most pedig irány pihenni! Csodaszép estét!:)))

Csodaszép napot!:)))

Isteni idő van, ma is szokás szerint, reggel megcsináltam mindent bent, rend rakás, fürdő és konyha takarítás, most tornáztam és sütöttem, hogy Ama alszik. Felkel a Hercegnő ebéd, aztán megyünk ki, irány bicajozni, fagyizni, játszóterezni:))) Amiről írni szeretnék: Az egyik, hogy köszönöm a cikkeket, szerintem ezek tényleg nagyon hasznosak, hisz ezzel sokat segítünk másoknak. Valaki mindig magára ismer az írásokból és észbe kap, basszus ez nekem is sikerülhet. Kicsit színesebbé tettéket ezzel a blogot és ezt köszönöm nektek. Nem utolsó sorban pedig büszke vagyok nagyon rátok!:)) Másik, hogy köszönöm a dicséreteket és már nem is szeretnék többet fogyni. Nekem ez így tetszik, jól érzem magam, olyan ruhákat hordok, amilyenre mindig vágytam. Boldog vagyok, egészséges és úgy érzem fitt is.:))) Ezt szeretném megtartani!!!:)) És a második babát innen elkezdeni, és ha fel is jön pár kg, ide visszaérkezni!:))) Harmadik dolog, hogy most jött el az az idő, hogy elmondjam azoknak, akik az elején b...

"Így fogyok Én" Pufóka írása! :)

Ahogy én fogyok – Pufóka Két szó az egész: nagyon nehézkesen! Ha elárulom mióta fogyózok és azóta mennyi kiló mínuszt hoztam össze, félő, hogy ki fogtok nevetni… No de én bátor vagyok és elétek állok az én kis történetemmel :D Lesz, ami lesz. Nonó kérésére sokan nagy hévvel cikk írásba kezdtek, és amiket eddig olvastam nagyon jól sikerültek! Én nem akartam cikket írni. Nem tudtam miről írhatnék, hisz még olyan messze vagyok a célomtól, és annyit bénáztam eddig… Én nem tudom megmondani nektek a tutit, amiből erőt meríthetnétek, amit követhetnétek. Akkor meg minek? Ezen napokig gondolkoztam, míg végül rájöttem, hogy a kérdés nem “Minek?”, hanem “Kinek?”, és a válasz: magamnak! És ha véletlenül valakinek ezáltal még segítek is, vagy sugározok némi energiát, akkor az csak hab a tortán. Az én kis történetem a kilókkal nagyon régre nyúlik vissza, akárcsak sokunké. Mióta az eszemet tudom súlyfelesleggel küzdök! Engem is sokszor csúfoltak az óvódában, általános iskolában, de idővel én is megke...

Nehéz napok...

Kép
Utána néztem, tegnap volt telihold...akkor azért az ehetnékem? Én már nem tudom, de egy tuti, 6 kor ettem két melegszendvicset és végre nem vagyok éhes. Remélem ezzel a végére értem a 2 napja tartó éhségemnek:) Holnap amíg Ama alszik, mindenképpen vm ugri-bugri-ra tornázok, nem erősítés. Mert fáj oldalt a csípő csontom...lehet megerőltettem. Továbbá, holnap még a bicaj:))) Szeretek mozogni, bár tény estére nagyon fáradt vagyok, de ennek több oka is van, nem csak a testmozgás. Kicsikém aktivitása, egész nap a levegőn vagyunk, plusz háztartás..szóval nem unatkozok, akinek van gyerek tudja milyen ez. Bár én imádom. Ha rajtam állna, nem anyagiak stb...én szívesen vállalnék, akár 3 Gyereket is. De kettő lesz. Vagyis kettő a terv.:) Ádus masszíroztat, én lassan lefekszem, mert holnap is húzós nap lesz, és még sütnöm is kell, illetve nem kell, de sütni is fogok:) Estére teszek fel egy képet, ezt sütöttem a vasárnapi kerti partyra, kókuszos-csokis kosárka, csoki pudinggal töltve: Aztán nem ily...

Sokan kérték...

Kép
Kérésre szemből kép is! :) Valami nem stimmel a fényképezővel, mostanában pár kép homályos...:(

Jajj, nem bírok magammal pár napja....

. ..jönnek A NAPOK, és én tiszta bolond vagyok, csak édességet ennék...tegnaphoz képest ma már ügyibb vagyok azért. Ma reggelim szendvics, tízóraim müzliszelet volt. Eddig jó is. Ebédem lencsefőzi, 1 zsemle, és egy óriás túrórudi....ez is még cö-cö....de most uzsira: gombalaves (anya hoztam, nyamika volt) és kb 10 db győri keksz. 1 db 19 kcal..de akkor is. Még jó hogy ma tornáztam, és tekertem Amival mögöttem 1 órát, így kompenzálva van.:)) Amicinek vágtam el körtét és narancsot, amit meghagyott azt fogom eszegetni, ha édességet kívánok. Nem normális dolog ennyi édességet enni!:))) Vacsi valami könnyű lesz, rám fér ma már vm könnyű is, de az majd olyan 7 körül.:))) Holnap nem akarok Rékázni, fájnak a csontjaim komolyan a fenék gyakiknál....B.A sem mert abban sok a súlyzós rész, és cardión is súlyzóztunk a héten 2-szer. Lehet Zumba lesz, vagy Sztriptíz aerobic...valami ilyesmire gondoltam, ja és holnap is bringa:))) Szombat pihi:) Megyünk majd úgy is eleget, vasárnap pedig a szokásos RR...

:)

Minden szuper... Érkeznek a cikkek:)) Köszi Lányok! Torna megvolt!:) Ama ébredezik, mindjárt ebédelünk, megyünk ki, aztán bicajozás hármasban (Ama, Adri (keri lányom) és Én), majd Tánc óra ( Nővérkém tart tánc órákat sulisoknak, oda megyünk mi is táncolni:)) szuper délutánunk lesz!:))) Mindenkinek hasonlót jót kívánok!:) És mindent bele Lányok, lassan 2 hete nyomjátok és ugye nem is olyan nehéz, jobb a kedvetek, több az energiátok és már most sokkal szebbnek érzitek magatokat ...csodás idő van, töltődjetek fel:)))

Sok minden...

. ..van , amit szeretnék leírni, aztán irány tornázni!:) Az egyik, hogy ez az utolsó cikk amit kaptam, vagyis Pampers-é, holnap ha valaki nem küldd cikket, megszakad sajnos, de szeritem nagyon jó már látásmódját, életútját, sikerét olvasni, rengeteg erőt ad, még nekem is:)) Hajrá csajok, írjatok!:)) Másik, hogy nem működik a gmail-em, ezért ha valaki írt, nem tudok sajnos válaszolni rá!:( Éppen ezért ide írom le, azt is, hogy akik jönnének a FOGYI TALIRA MÁJUS 8-ÁN, A MARGITSZIGETRE! Szeretném az időpontot megváltoztatni 13:00-ról, 15:00-ra . Ennek az is az oka, hogy volt aki jelezte jobb lenne később, illetve, nekünk is de. még el kéne mennünk máshova is. Tehát, ha nem gond, akkor nem du. 1, hanem 3-ra futnánk össze jövőhét szombaton a Margitszigeten, a Danubius Grand hotel mögötti "réten"!:) Hozzátok a gyerekeket, Férjeket is nyugodtan:))) Én sütök diétás sütikét, az titok, hogy mit!:) Hozzatok pokrócot, inni valót és egy jó dumcsizunk:))) és remélhetőleg, napozunk!:) Teg...

"Így fogyok Én" Pampers írása! :)

A titok a kitartásban rejlik! Most nem írnék csak arról,amit megcsináltam eddig,az is tanulságos.A bajom csak annyi,amiért belefogtam újra a fogyókúrába,mert visszaszedtem pár kilót(ami nem is csoda hisz csak zabáltam az utóbbi 3 hónapban).Köszi a lehetőséget hogy megírhatom amit már egyszer végig csináltam,és veletek újra sikerülni fog ebben biztos vagyok. Fogyásom története:37 éves vagyok,foglalkozásom háztartásbeli.Férjem Krisztián,és 2 gyönyörű gyermekem van: Trisztán,és Boglárka. Azzal kezdeném,hogy hogyan is híztam meg: Világ életemben sovány voltam szinte kórosan,17 évesen 42 kiló 170 centi.Egyszer csak elkezdtek jönni a kilók,mígnem 62 lettem,majd 64…..egészen 72 ig mire észbe kaptam.Akkor voltam 26 éves.Káposzta leves kúrával le is fogytam akkor 9 kilót de 1 év alatt ismét meg híztam 82 kilóra. Ezek után már pánikba estem és újra fogyózásba fogtam(2001 februárjában),de már lassabb tempóval: cukor és kenyér nélkül táplálkoztam.Így fél év alatt le ment 72-re,majd 69,egészen 2...

Érdekesség!

Szeretnék áttérni a természetes édesítőkre. Lisztet is elég keveset használok már, főzelékeket, stb. is keményítővel "rántom", de a cukrot szeretném már elkerülni. Bőven elég ami a mindennapi ételeinkben benne van: Joghurt, vagy csoki, fagyi, keksz. de ha sütök, vagy főzök, szeretnék természetes édesítőt használni. És szeretném ha Ádus is ezzel inná a teát stb... Két dolgon gondolkozok: Stevia vagy Nyírfacukor... Drágább sokkal mint a cukor, de ami szerintem nagyon fontos: Stevia Stevia egy csodálatos növény, melyet évszázadok óta használnak édesítésre és gyógyításra. A Stevia, mint étrendkiegészítő serkenti a máj, a lép és a hasnyálmirigy működését, szabályozza szervezetünk vércukor-szintjét, rendszeresen fogyasztva sokkal ritkábban tapasztalunk fáradékonyságot (a jól ismert délutáni hullámvölgyet, amikor sokan egy-egy sütemény, csokoládé vagy édesség után nyúlnak). Egyéb hatásaik között emlegetik a szellemi frissességet, a jobb emésztést, a nyugodtabb alvást, a fekélyek és ...

Súlytartás 3. nap!:)

Tegnapi pizza után, ma mérlegre álltam és 63 kg vagyok!:)) Szuper...De azért ma nem fogok beenni vacsira. Nem is tudnék, mert 6 kor kell kb. vacsiznom, mert 8-ra megyünk cardiora, utána meg már nem szoktam enni.:) De tegnap jól esett a pizza és most már bele is kell, hogy férjen. Tegnap nézegettem magam a tükörbe, és sok sok torna még mire a csípőm, belső combom olyan lesz mint szeretném, de kg már tényleg egy kg sem kéne fogyni, mert felül tiszta csontos vagyok...de alhas, belső comb, csípő, fenék, még sok meló van vele...dehát ez sok sok torna és hónapok munkája, ha nem évek. De nem baj, időm, mint a tenger!!:))) Ma reggelim, egy fél sajtos perec volt, Ama maradéka, ebédem mákos guba lesz, délután virslit fogok enni, már kitaláltam. :) Ma frissítem a táblát, tudom el vagyok maradva, de nem volt időm. Ma remélem frissíteni tudom.:)) Ama alszik, szaladok gubát csinálni!:) Aztán kint leszünk megint egész nap!:DDD Mindent bele Lányok... már majdnem két hét eltelt!:D

"Így fogyok Én" Ritus írása! :)

AZ ÉN TÖRTÉNETEM Az én történetem egészen gyermekkoromig nyúlik vissza. Kb 5 éves lehettem, mikor elkezdtem felszedni a kilókat és elég hamar ki is gömbölyödtem. Mire hat évesen iskolába mentem, már vagy negyven kiló voltam. Mindig csúfoltak a suliba miatta, hol Húsgolyónak, hol Zsíroskenyérnek, hol egyszerűen csak: Digi-dagi daganatnak". Az évek múlásával, még ugyanolyan rosszul esett a csúfolódás, de már megtanultam kezelni és én is velük együtt viccelődtem a súlyomon, holott tudtam, hogy ez így egyáltalán nem normális. Anyukám hetedikes koromba elkezdett fogyó kúráztatni, és mikor megkérdezték, hogy hogy sikerült fogynom, egyszerűen csak ennyit mondtam: Anyu nem adott enni. És ezt tényleg így éreztem, mert hiába is kértem én a csokit, a sütit és az ötödik szelet zsíros kenyeret, nem adta. Hála az égnek. 8. év végére sikerült olyan 73 kilósra fogyasztania anyunak. A következő 10 évben rendszeresen sportoltam (kézi labdáztam heti 3 edzés egy meccs) így szépen tudtam tartani a súl...

Szuper nap...

....ma sportos napunk volt, 2-szer séta, bicajozás, és torna is volt:) Jól is érzem magam nagyon, bár el is fáradtam.:) Este pedig Ádus meglepett egy fini pizzával...:)) Nagyon jól esett, úgyhogy amit ma lesportoltam kcal-t, gyorsan vissza is ettem...nehogy ne tartsam a súlyomat!:) Csodaszép álmokat, holnap Ritus cikkét olvashatjátok!:)

Kérem!!!

Aki tud jönni a FOGYI TALIRA MÁJUS 8-ÁN , ÍRJON NEKEM MAILT. Az is, aki már szólt, legyen szíves! Köszönöm:)))

"Így fogyok Én" Cini írása! :)

Így fogyok én, Cini! Elindult a NAGY NYÁRI ÁTALAKULÁS! De a fogyózást, életmódváltást nem most kezdtem, hanem 2009. november 3-án. Akkor majdnem 89 voltam. Utáltam magam, utáltam a tükörbe nézni. Egy nap nézegettem a gépemen a frissen feltöltött fényképeket és elsírtam magam. Ez vagyok én? Lehetséges? Ennyire KÖVÉR vagyok? Úristen! Miért nem szólt nekem senki, hogy hogyan nézek ki? Ráakadtam az én Drága Nonóm naplójára és egy szuszra végigolvastam. És bőgtem, szinte végig. Most is kicsordulnak a könnyeim, ha rágondolok. Annyira magamra ismertem sok írásában, hogy Ezt már én is éreztem! Azt gondoltam magamban, hogy Ez igen! Milyen erős egy NŐ! Mennyi energia és akaraterő van benne! És olyan inspirálóak voltak az írásai, hogy hihetetlen energiát éreztem magamban, hogy azonnal bele kell, hogy vágjak én is! És még aznap este nekiálltam. Természetesen módszernek én is a kalóriaszámolást választottam. Nézegettem a kalória táblázatokat, szorgosan kijegyzeteltem a fontosabb adatokat. Amennyire...

Súlytartás 2. nap!:)

Tegnapi cardió-ra nagyon elfáradtam, Amival sokat voltunk kint, 3 szor sétáltunk, szaladgáltunk, nagyon fáradt voltam. Végig táncoltam a cardiót, de ha pl. itthon lettem volna, tuti kikapcsolom a DVD és leheverek a tv elé...biztos nektek is szokott ilyen lenni, hát nekem is. De mivel ott voltam, csinálni kellett.:) Ma viszont, valami mást szerettem volna tornázni mint RR-t. Elővettem a Béres A.: Nyerj időt. ..anno 85 kg körül megszereztem a DVD, 30 perc révén, gondoltam csinálgatom, de betettem és már a bemelegítés sem tetszett, főleg mert követni sem tudtam. De gondoltam, ha a cardió dance-n tudom követni a tanárt, ez is menni fog már. És tényleg!!!:) Ráadásul tetszett is, végig súlyzózás volt, kis kar munka, azt úgy is ritkán csinálom, jó volt a popsi rész, has....tök más mint a RR, ezért is jó, mert kell a változatos mozgás.:) Nagyon jól átmozgatja az egész testet!!!!!:) A vége annyiban nem tetszett, hogy olyan 5-7 perc tuti van a nyújtás...biztos megszoktam már, hogy a Rékánál 1 ...