Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 26, 2010

Nikim, aki sokszor és nagyon sokat segített nekem!:) Gyönyörű és sexi!: )

Kép
Szeretném megosztani az én történetemet, az átalakulásom történetét, ami nem csak a fogyásomról szól, hanem annál sokkal többről… Gimis korom óta voltak gondok a súlyommal, már akkor elkezdtek feljönni rám a kilók… Előtte annyit és azt ehettem, amit csak akartam, de ennek hirtelen vége lett… 20 éves koromra már 8-10 kg fölöslegem volt a többiekhez képest, és ez meg is látszott! Aztán akkor úgy döntöttem ennek vége, kemény diétába kezdtem és keményen tornáztam is, így akkor lefogytam 13 kg-t, a végére már csak 46 kg-t nyomtam… Így visszagondolva akkor már nagyon sovány voltam, de szerencsére időben kapcsoltam is, mert már fájt a gyomrom, rosszul éreztem magam, és megijedtem… Akkor tényleg olyan keveset ettem, hogy csoda hogy bírtam a kemény edzéseket… Viszont utána ismét elkényelmesedtem, egyre kevésbé figyeltem arra hogy mit eszem, mikor és mennyit, így újra elkezdtek jönni a kilók. Igazából nem mondhatnám azt, hogy folyamatosan zabáltam, mert nem így volt, volt benne nassolás is, de f...

Acska, aki nagyon tud küzdeni!:)))

Kép

Megjártunk Bulgáriát...!:)

Kép
Igen, igen nyaralni voltunk. És igen, nem írtam róla és nem írtam ki nagy betűkkel, hogy most megyünk, ennek megvolt az oka és nem szeretnám tovább taglalni. Sokan ezt nem értették meg. Én azt mondom aki olvas, az pontosan tudta, akinek pedig kellett tudnia, annak megírtam priviben!:) Szóval Bulgária...jól éreztük magunkat, hisz pihentünk és Ama bearanyozta napjainkat. Napról napra többet beszél, nevet, jön megy, szalad!:))) Kifelé 16 órát mentünk, haza 18 órát jöttünk... kemény menet volt. De a gyerekek jobban bírták, mint mi!:)) A szálloda csodaszép volt. A tenger két nap volt nagyon hínáros, azon kívül kristály tisztam, óriási hullámokkal!:))) Ama félt a hullámoktól!:)) De mikor nyugodt volt a víz, akkor bemerészkedett, de inkább a homokozást választotta.:) Délben mindig felmentünk, Ama és Apa pihentek és akkor tornáztam és akkor tudtam netezni egy picit.:)) Ezen kívül bulgária nagyon visszamaradott ország. Piszkos, az utak rémesek, minden tiszta gaz és szemét...:((( Az emberek morc...

Újabb rovattal bővült a blog!:)

A "Friss hírek" rovattal bővült a blog, amiben minden nap aktuális friss, ropogós hírek lesznek. Annyiban más a Jó tudni rovattól, hogy ott inkább érdekes, számomra fontosnak vélt cikkek jelennek meg, sport, életmód, vitaminok, érzelmek, egészség, fittség...míg a friss hírekben napi szenzációk, sztárvilág, néha pici gazdaság, sporthírek kerülnek terítékre!:)) Remélem tetszeni fog!:)) A friss hírek napi szinten, a Desszert ajánló és a Jó tudni rovat váltásban lesz frissítve!:))

Pandi, aki eldöntötte és csinálja!:))

Kép
"Láttam a csajokról a csodálatos változásokat, az előtte-utána képeket és csak ámulok és bámulok, hogy mindenki mennyire ügyes, kitartó és elszánt. És ezt javarészt Neked is köszönhetik, a biztatásod, a csapat összefogása, segítése miatt:) Összeszedve minden bátorságom, kerestem egy régi és egy új képet magamról és egymás mellé tettem. Én nem látok nagy változást, de többen állítják, hogy ez butaság... több mint 15 kg márpedig meglátszik. Ahogy azt az otthoni videódban is mondtad, el kell hinnem, hogy ennyit fogytam már, a tükörben esküszöm nem látom (hisz ott mindennap látom magam), de a fényképeken azért én is meglepődöm néha. Korábban 90 felett sem éreztem magam daginak. A képeken először elszörnyülködtem, majd néhány nap nézegetés után elfogadtam, hogy végül is így nézek ki... Viszont ma visszanézegetve ezeket a képeket... hát elég borzasztóak... Azt el kell mondanom, hogy szerencsére vékony lány voltam fiatalabb koromban, csak a főiskolán eltöltött 2+3 év alatt híztam meg. 68...

Csiki, a szuper sexi, három gyerekes Anyuka...

Kép
...aki nem hiába nyerte meg a NAGY NYÁRI ÁTALAKULÁS FOGYI VERSENYT! Le a kalappal!:))

Vannak ilyen esték!:))

Nem szerethet mindenki mindenkit. De tegnap is arról nyertünk tanúbizonyságot, hogy van aki ezt normálisan is le tudja írni, ki tudja fejezni és van aki nem. A kritika is lehet építő jellegű és azt hiszem, tegnap olyat is kaptam, amit érdemes megfogadnom!:))) Mai tornám: 2008 RR comb és vádli, szaladok is amíg Ama alszik!:))) Sok levelet kaptam...köszönöm a kedvességeteket, a dicsérő szavakat!:D A legszebbek nekem mégis azok, amiben leírjátok, hogy több (akár) 10 kilót is fogytatok, lényegtelen milyen módszerrel, de erőt merítettetek a blogból, tudtam segíteni és most boldogok vagytok! Én meg főleg!:))

Katush átváltozása!:))) Büszke vagyok Rád is nagyon, Anyuci!:)

Kép

Nem vagyunk egyformák...

Sokan soha nem fognak megérti engem, én ezt már beláttam. És ez már nem is bánt. Nem vagyunk egyformák és ha valaki nem szeretné megérteni a másikat, az soha nem is fogja, én egyet tudok. Nekem a családom, Ama és Ádus az elsők. Ők a mindeneim, akik nélkül soha nem értem volna el az álmomat. Az életmód, a mozgás, a diéta...ezek pedig a mindennapjaim részesei lettek. Szeretek ezzel foglalkozni. Megértem akin 5-10-20-30-40 kg felesleg van, mert mindet átéltem. Hiábavaló diétákat is csináltam egy párat. Tudom milyen, mikor nem veheted fel amit szeretnél, mikor mindenki rólad beszél a strandon, vagy lehet hogy nem , de te úgy látod mindenki rólad beszél és kinevet. Tudom milyen, mikor este eszel és másnap azt mondod, már mindegy és megkezdődik a 2 kg le, 3 kg vissza effektus. Segíteni szeretnék..nem vagyok életmód tanácsadó, csak egy Anyuka, aki boldog a bőrében. Tudjátok élvezem ami történt velem az elmúlt időszakban, szerettem az újságban szerepelni, benne lenni, a tv-ben. Operaénekes írt...

Life Magazin! 2. interjú!:)))

Nagyon BOLDOG vagyok, szuper anyag lett, profi csapattal dolgozhattam együtt....ezúton is köszönöm nekik!:))))

Csajok!!!!!!!!

Kép
SENKI NEM SZERETNE TÖBB ILYEN VOLT, ILYEN LETT KÉPET? NAGYON SOKAT VÁLTOZTATOK...PERSZE NEM ERŐSZAK, DE ÚGGGGGGGGGGGGY BÜSZKÉLKEDNÉK VELETEK!:)))

Na, majd ma!:)

Ma már tuti benne leszek a Life magazinban!:))) Várom nagyon!:))) És persze izgulok is!:DDD Ésss, tegnap megkerestek a Wellness magazintól is, októberi számukban 3 Hölgyet szólaltatnak meg, akik összesen 100 kg-t adtak le, az egyik én lennék!:))) Nagyon örültem a felkérésnek. Remélem ott bővebben tudok beszélni majd a fogyi versenyről is, és addigra lesz saját holnapom is!:))) Mai tornám is megvolt: RR INEP talaj 20 perc!:))) Nagyon boldog vagyok, hogy tv-ben és újságban is szerepelhettem, azt gondolom, ha ilyen lehetőség van, azt el kell fogadni. Mindenki másban jó vagy rossz az életében. Nekem a legnagyobb "dolog" amit az életben elérhettem az, hogy Anyuka lettem. A következő, hogy a Férjem szerint jó Feleség, és aztán következik, hogy megharcoltam és elértem azt amire még vágytam, lefogytam. Pár év múlva remélem hasonló adatokkal, centikkel, kilóval fogok majd rendelkezni... de akkor is jó lesz visszanézni, visszagondolni, mert ezek a napok sokat jelentenek nekem. Kilépte...

Life Magazin!!

Kép
Bocsánat mindenkitől...a holnapi adásban leszek végül, így jött ki!!:((( Na sebaj!:))) Holnap már tuti leszek! De aki nem ér rá, meg tudja nézni videón!:D

:DDD

Csodás napokat töltünk együtt...kiélvezünk minden együtt töltött percet...de azért írok ide is!:))) Mai torna is megvolt: RR 2008 comb rész, 20 perc....jól megizzadtam! Jól esett!:) Meg is örülnék, ha nem tornázhatnák minden nap...ha csak 20 perc, 20 perc, de ez nekem KELL!:))) Jó a kedvem tőle, tele vagyok energiával...imádom!:) Ama alszik, én is pihenek Ádussal!:))) Drága Barátnőm Bogika, már túlhordja Pici babócáját Bálintot....sokat gondolok rátok, remélem nemsokára már kibújik a kis Trónörökös és végre mehetek babázni!:)))))))) Ama is imádja a Pici babákat...de amikor mondom neki: Anya hasában is legyen baba, azonnal rávágja: NEM!!!!!!!!!!!!! De azért lesz...majd!:))) MA LIFE MAGAZIN, NAGYON IZGI!!! Aki tudja nézze, aki nem, akkor fent lesz videón az oldalunkon, de Pufóka drága is összevágja nekünk!:))) és felteszi ide a cboxra!:))) AKINEK MÉG MARADT PÁR KILÓCSKA A VERSENYT VÉGEZTÉVEL, AZ NE ADJA FEL, MINDENT BELE TOVÁBBRA IS, HA SZÜKSÉGÉT ÉRZI (SOKAKNAK FONTOS, ÍRTÁK NEKEM) AKKOR...