"Így fogyok Én" Pufóka írása! :)
Ahogy én fogyok – Pufóka
Két szó az egész: nagyon nehézkesen! Ha elárulom mióta fogyózok és azóta mennyi kiló mínuszt hoztam össze, félő, hogy ki fogtok nevetni… No de én bátor vagyok és elétek állok az én kis történetemmel :D Lesz, ami lesz.
Nonó kérésére sokan nagy hévvel cikk írásba kezdtek, és amiket eddig olvastam nagyon jól sikerültek! Én nem akartam cikket írni. Nem tudtam miről írhatnék, hisz még olyan messze vagyok a célomtól, és annyit bénáztam eddig… Én nem tudom megmondani nektek a tutit, amiből erőt meríthetnétek, amit követhetnétek. Akkor meg minek? Ezen napokig gondolkoztam, míg végül rájöttem, hogy a kérdés nem “Minek?”, hanem “Kinek?”, és a válasz: magamnak! És ha véletlenül valakinek ezáltal még segítek is, vagy sugározok némi energiát, akkor az csak hab a tortán.
Az én kis történetem a kilókkal nagyon régre nyúlik vissza, akárcsak sokunké. Mióta az eszemet tudom súlyfelesleggel küzdök! Engem is sokszor csúfoltak az óvódában, általános iskolában, de idővel én is megkeményedtem és megtanultam kezelni a helyzetet, velük nevetni, vagy fel se venni amit mondanak, és akkor abbahagyták, leszoktak a cikizésemről. Emlékszem, mindig rettegtem, amikor évente egyszer az egész osztálynak csoportostul be kellett vonulnia a suli orvosi rendelőjébe és megmértek minket. Mindig én voltam a leges legsúlyosabb, mindig kikérdeztek, hogy miket eszek, mennyit mozgok, kioktattak, hogy hogyan tudnék lefogyni. Közben persze, ott volt az egész osztály és hallották mindezt. Rettenetesen megalázó volt mindig!
Azt hiszem 6. osztály körül (12-13 évesen) kezdtem foglalkozni a fogyókúrákkal, diétákkal. Kb. háromszor estem neki a 90 naposnak (akkoriban ez volt a divat, ez terjengett az ismerősök között), de mindig feladtam valamiért. Egyszer sikerült lefogynom 72 kilóra 86-ról a 90 napossal (kb. 50 nap alatt), na akkor jól éreztem magam a bőrömben valamennyire, de úgy emlékszem, hogy akkor sem voltam megelégedve! Persze miután abbahagytam a 90 napost vagy bármilyen más fogyit, mindig szép lassan visszatértem a régi jó hagyományos, magyaros étkezéshez (fehér kenyér akár vacsira is, zsíros, olajos ételek, lisztes, cukros kaják), és visszakúsztak a kilók, akár duplán is.
2007 elején anyum előállt az ötlettel, hogy menjünk el egy endokrinológushoz, csináltassunk labor vizsgálatokat, hogy nincs-e valami hormonzavarom. A doktornő megállapította, hogy enyhe pajzsmirigy elégtelenségem van :-( Írt fel gyógyszert, szedtem is egy ideig, de aztán elfelejtettem venni és elmaradt. (Azóta nem voltam újabb vizsgálaton, mert nagyon félek a vérvételtől, a gyógyszert viszont újra szedem szeptember óta minden nap.)
2008-ban ősszel anyumnak ajánlott valaki egy csodabogyót, és megvett nekem két hónapi adagot. Nem akartam szedni, féltem tőle, nem is érdekelt. Csak szedtem, de sem az étrendre nem figyeltem oda, sem tornázni, mozogni nem voltam hajlandó. Mégis lement 13 kiló. De persze miután elfogyott a bogyó visszajött az étvágyam és visszatértem a régi szokásaimhoz...és visszajött a duplája...MEGINT. Ekkor már kilencven egynéhány kilót nyomtam. Ezt persze a bőröm sem tolerálta tovább és lassan elkezdett repedezni. Először a hasamon, a köldököm körül lett egy pici kis lila csík. Akkor még fogalmam sem volt, hogy mi lehet az. Aztán jött utána a többi is és szép lassan az egész hasam becsíkosodott és ezalatt a karomon is ez történt. Nem tudtam rövid ujjút felvenni, mert kilátszottak a csíkok és aki csak meglátta szörnyülködött, hogy azok meg mik (mostanra elhalványultak hál’ Istennek és nem annyira szörnyűek, beletörődtem).
Tavaly késő nyáron kaptam igazán észbe, augusztus végén, miután végigszenvedtem a nyarat. Legszívesebben bezárkóztam volna és ki se léptem volna a lakásból egész nyáron! Minden ruha borzalmasan állt rajtam! Rengeteg vendég érkezett hozzánk, rég nem látott rokonok és MINDENKI megjegyezte, hogy jól megvagyok hízva. Persze minden ilyen megjegyzés engem még jobban összetört, folyton zokogtam, morcos és ideges voltam, mindenkivel összevesztem mindenféle apróságon.
Aztán augusztus végén keresgéltem a neten fogyókúrák után, és ráakadtam a hoxára. Rátaláltam sikertörténetekre, a publikus mérlegelőben kerestem olyan emberkéket, akiknek hasonló súlyfeleslegük van, és elkezdtem olvasni a naplóikat, hogy miket esznek, miket tornáznak... Fórumokra jártam, aztán aug. 28.-án belevágtam én is a fogyiba. Elkezdtem utána naplót is írni. Nekem nagyon sokat segített és segít a mai napig is a naplóírás! Ha valami “bűnös” kajára vágyok, rögtön eszembe jut, hogy ha megeszem, akkor le kell írnom, hogy mennyire rossz voltam, és vannak, akik olvasnak engem, milyen példát mutatok, hogy tudok így segíteni másokon, hogy tudok tanácsot, erőt adni, hogyha én ilyen gyenge vagyok? És már mindjárt nem kívánom annyira azt a bizonyos “bűnös” kaját! :D
Annyi sokféle diétát találtam a neten… Ki erre esküszik, ki arra. Én nem tudtam választani és dönteni egyik mellett sem valamiért. Féltem a kötöttségektől. Féltem, hogy hamar megunom és feladom, ezért inkább az odafigyelést választottam addig, amíg rá nem jövök mi a megfelelő nekem. Persze én is vetettem be különböző trükköket kisebb nagyobb sikerrel: tartottam káposztaleves kúrát, de hamar meguntam, ittam almaecetes vizet, de nagyon utáltam, aztán tettem bele mézet, de arra meg azt mondták nem olyan hatásos, mint méz nélkül, tartottam gyümölcsnapokat (a mai napig tartok), járt hozzám eleinte párszor egy masszőr, de az drága mulatság volt… Szóval sokmindennel próbálkoztam. Első héten lement 2,7kg, második héten 2,6kg, harmadik héten már csak 0,5kg, negyedik héten 0,8kg, az ötödik héten pedig 0,5kg. Ekkor már október eleje volt és én 102,7-et nyomtam. Aztán belefáradtam, jöttek az ünnepek, és egyre csak bűnöztem. Egész októberben 102,5-103 között mozogtam. Novemberben pedig már 103 és 104 között, mígnem december közepén 104,7-et mértem és észbe kaptam. Akkor újra beszigorítottam pár napra és december 22.-re lement 101,9-re. Ez volt az addigi rekordom. Aztán persze jött a Karácsony, a családi ebédek, vacsorák, a Szilveszter és minden vele járó jóság. Január 9.-én esküvőre voltunk hivatalosak. Nagyon szégyelltem magma a rokonok előtt. Még akkor éjjel, ott az esküvőn eldöntöttük a párommal, hogy a következő esküvőre, amire megvagyunk hívva (április 10.-én volt), lefogyunk fejenként 10 kilót. A párom belement, de sejtettem persze, hogy nem gondolja komolyan (nem is fogyott azóta). Én viszont komolyan gondoltam, legalábbis eleinte… Január 11.-én ráálltam a mérlegre és majdnem leestem róla: 105,2-t mutatott. Bekeményítettem és egy hét múlva már csak 103,9 volt, aztán január 29.-én megdöntöttem a rekordom: 101,8. Februárban nem sokat mérlegeltem, fogyott a lendület, teltek a hetek, viszont a fogyit nem adtam fel. 27.-án 101,5 voltam, újabb record, de nem tartott sokáig… Két nap múlva már visszakúszott 103 fölé, és egész márciusban akörül mozgott. Március vége fele kétségbe estem a Húsvét miatt. A mérleg 103,5 körül mozgott és belegondoltam, hogy ha végigeszem a húsvéti menüt, akkor megint ott fogok tartani, ahol a bándi zsidó. Megembereltem magam és belevágtam egy kemény 10 napos diétába, hogy kivédjem a Húsvétot és a vele járó plusz kilókat. Sikerült! Az esküvőre (április 10) kétszámjegyű lettem: 99,8. Aztán jött a drága Nonó ötlete és ez a verseny (mindig a legjobbkor!). Pont társakra vágytam, akikkel együtt csinálhatom, akik biztatnak minden nap és én is segíthetek másokon! Belekezdtem a kalória számolásba, hisz ha Nonónak sikerült (no és még rengeteg sok mindenkinek), akkor nekem is fog, nemde? Ezúton is szeretném megköszönni neked drága a sok segítséget és támaszt, amit nyújtasz nekem, nekünk!
Szóval volt sok megingásom, sok stagnálás, sok visszakúszás, de büszke vagyok rá, hogy már kereken 8 hónapja nyomom! Ha el is esek néha, de felállok és nyomom tovább új erővel! Valahogy megvilágosodtam és rájöttem, hogy az életmódváltás nem egy új bolond trend, hanem ez a fogyás kulcsa! Az, hogy lehetnek rossz szokásaink, de ha egy hétnél tovább tart a nem odafigyelés, akkor az már nagy baj! Oda kell mindig figyelni, hogy mit eszik az ember lánya, hisz nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk!
Lement 8 hónap alatt 12,5 kiló szép lassan. Tudom, sok mindenkinek ez írtó kevésnek tűnik, és lehetett volna sokkal több is… Tudom. De úgy gondolom, hogy örülni kell a kevésnek is, mert aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli :-p
Most úgy érzem nagyon elhatározott vagyok! Szeretnék beleadni apait anyait ezalatt a 3 hónap alatt, és szeretném ha 7-8 kilótól megszabadulnék! De ami fontosabb: szeretném megszeretni és szinte mindennapossá tenni a tornát ezalatt a 3 hónap alatt! Az nagyon kell nekem! Érzem, hogy segít, hogy hasznos, hogy szépen formálja a testem. Csak ez a lustaság ne lenne... Várom már azt a szintet, amikor én is elmondhatom, hogy megszerettem a tornát, a mozgást és hiányzik, ha kimarad :D
Végezetül egy kis pozítivizmus a lelkemnek: hiszem, hogy ha kitartó vagyok, akkor jövő nyárra elérem a célom és a ballagásomon már hatvan egynéhány kilósan fogok virítani a kis taláromban boldogan, egészségesen, kiegyensúlyozottan, fitten! KÉPES VAGYOK RÁ!
MINDANNYIAN KÉPESEK VAGYUNK RÁ!
Két szó az egész: nagyon nehézkesen! Ha elárulom mióta fogyózok és azóta mennyi kiló mínuszt hoztam össze, félő, hogy ki fogtok nevetni… No de én bátor vagyok és elétek állok az én kis történetemmel :D Lesz, ami lesz.
Nonó kérésére sokan nagy hévvel cikk írásba kezdtek, és amiket eddig olvastam nagyon jól sikerültek! Én nem akartam cikket írni. Nem tudtam miről írhatnék, hisz még olyan messze vagyok a célomtól, és annyit bénáztam eddig… Én nem tudom megmondani nektek a tutit, amiből erőt meríthetnétek, amit követhetnétek. Akkor meg minek? Ezen napokig gondolkoztam, míg végül rájöttem, hogy a kérdés nem “Minek?”, hanem “Kinek?”, és a válasz: magamnak! És ha véletlenül valakinek ezáltal még segítek is, vagy sugározok némi energiát, akkor az csak hab a tortán.
Az én kis történetem a kilókkal nagyon régre nyúlik vissza, akárcsak sokunké. Mióta az eszemet tudom súlyfelesleggel küzdök! Engem is sokszor csúfoltak az óvódában, általános iskolában, de idővel én is megkeményedtem és megtanultam kezelni a helyzetet, velük nevetni, vagy fel se venni amit mondanak, és akkor abbahagyták, leszoktak a cikizésemről. Emlékszem, mindig rettegtem, amikor évente egyszer az egész osztálynak csoportostul be kellett vonulnia a suli orvosi rendelőjébe és megmértek minket. Mindig én voltam a leges legsúlyosabb, mindig kikérdeztek, hogy miket eszek, mennyit mozgok, kioktattak, hogy hogyan tudnék lefogyni. Közben persze, ott volt az egész osztály és hallották mindezt. Rettenetesen megalázó volt mindig!
Azt hiszem 6. osztály körül (12-13 évesen) kezdtem foglalkozni a fogyókúrákkal, diétákkal. Kb. háromszor estem neki a 90 naposnak (akkoriban ez volt a divat, ez terjengett az ismerősök között), de mindig feladtam valamiért. Egyszer sikerült lefogynom 72 kilóra 86-ról a 90 napossal (kb. 50 nap alatt), na akkor jól éreztem magam a bőrömben valamennyire, de úgy emlékszem, hogy akkor sem voltam megelégedve! Persze miután abbahagytam a 90 napost vagy bármilyen más fogyit, mindig szép lassan visszatértem a régi jó hagyományos, magyaros étkezéshez (fehér kenyér akár vacsira is, zsíros, olajos ételek, lisztes, cukros kaják), és visszakúsztak a kilók, akár duplán is.
2007 elején anyum előállt az ötlettel, hogy menjünk el egy endokrinológushoz, csináltassunk labor vizsgálatokat, hogy nincs-e valami hormonzavarom. A doktornő megállapította, hogy enyhe pajzsmirigy elégtelenségem van :-( Írt fel gyógyszert, szedtem is egy ideig, de aztán elfelejtettem venni és elmaradt. (Azóta nem voltam újabb vizsgálaton, mert nagyon félek a vérvételtől, a gyógyszert viszont újra szedem szeptember óta minden nap.)
2008-ban ősszel anyumnak ajánlott valaki egy csodabogyót, és megvett nekem két hónapi adagot. Nem akartam szedni, féltem tőle, nem is érdekelt. Csak szedtem, de sem az étrendre nem figyeltem oda, sem tornázni, mozogni nem voltam hajlandó. Mégis lement 13 kiló. De persze miután elfogyott a bogyó visszajött az étvágyam és visszatértem a régi szokásaimhoz...és visszajött a duplája...MEGINT. Ekkor már kilencven egynéhány kilót nyomtam. Ezt persze a bőröm sem tolerálta tovább és lassan elkezdett repedezni. Először a hasamon, a köldököm körül lett egy pici kis lila csík. Akkor még fogalmam sem volt, hogy mi lehet az. Aztán jött utána a többi is és szép lassan az egész hasam becsíkosodott és ezalatt a karomon is ez történt. Nem tudtam rövid ujjút felvenni, mert kilátszottak a csíkok és aki csak meglátta szörnyülködött, hogy azok meg mik (mostanra elhalványultak hál’ Istennek és nem annyira szörnyűek, beletörődtem).
Tavaly késő nyáron kaptam igazán észbe, augusztus végén, miután végigszenvedtem a nyarat. Legszívesebben bezárkóztam volna és ki se léptem volna a lakásból egész nyáron! Minden ruha borzalmasan állt rajtam! Rengeteg vendég érkezett hozzánk, rég nem látott rokonok és MINDENKI megjegyezte, hogy jól megvagyok hízva. Persze minden ilyen megjegyzés engem még jobban összetört, folyton zokogtam, morcos és ideges voltam, mindenkivel összevesztem mindenféle apróságon.
Aztán augusztus végén keresgéltem a neten fogyókúrák után, és ráakadtam a hoxára. Rátaláltam sikertörténetekre, a publikus mérlegelőben kerestem olyan emberkéket, akiknek hasonló súlyfeleslegük van, és elkezdtem olvasni a naplóikat, hogy miket esznek, miket tornáznak... Fórumokra jártam, aztán aug. 28.-án belevágtam én is a fogyiba. Elkezdtem utána naplót is írni. Nekem nagyon sokat segített és segít a mai napig is a naplóírás! Ha valami “bűnös” kajára vágyok, rögtön eszembe jut, hogy ha megeszem, akkor le kell írnom, hogy mennyire rossz voltam, és vannak, akik olvasnak engem, milyen példát mutatok, hogy tudok így segíteni másokon, hogy tudok tanácsot, erőt adni, hogyha én ilyen gyenge vagyok? És már mindjárt nem kívánom annyira azt a bizonyos “bűnös” kaját! :D
Annyi sokféle diétát találtam a neten… Ki erre esküszik, ki arra. Én nem tudtam választani és dönteni egyik mellett sem valamiért. Féltem a kötöttségektől. Féltem, hogy hamar megunom és feladom, ezért inkább az odafigyelést választottam addig, amíg rá nem jövök mi a megfelelő nekem. Persze én is vetettem be különböző trükköket kisebb nagyobb sikerrel: tartottam káposztaleves kúrát, de hamar meguntam, ittam almaecetes vizet, de nagyon utáltam, aztán tettem bele mézet, de arra meg azt mondták nem olyan hatásos, mint méz nélkül, tartottam gyümölcsnapokat (a mai napig tartok), járt hozzám eleinte párszor egy masszőr, de az drága mulatság volt… Szóval sokmindennel próbálkoztam. Első héten lement 2,7kg, második héten 2,6kg, harmadik héten már csak 0,5kg, negyedik héten 0,8kg, az ötödik héten pedig 0,5kg. Ekkor már október eleje volt és én 102,7-et nyomtam. Aztán belefáradtam, jöttek az ünnepek, és egyre csak bűnöztem. Egész októberben 102,5-103 között mozogtam. Novemberben pedig már 103 és 104 között, mígnem december közepén 104,7-et mértem és észbe kaptam. Akkor újra beszigorítottam pár napra és december 22.-re lement 101,9-re. Ez volt az addigi rekordom. Aztán persze jött a Karácsony, a családi ebédek, vacsorák, a Szilveszter és minden vele járó jóság. Január 9.-én esküvőre voltunk hivatalosak. Nagyon szégyelltem magma a rokonok előtt. Még akkor éjjel, ott az esküvőn eldöntöttük a párommal, hogy a következő esküvőre, amire megvagyunk hívva (április 10.-én volt), lefogyunk fejenként 10 kilót. A párom belement, de sejtettem persze, hogy nem gondolja komolyan (nem is fogyott azóta). Én viszont komolyan gondoltam, legalábbis eleinte… Január 11.-én ráálltam a mérlegre és majdnem leestem róla: 105,2-t mutatott. Bekeményítettem és egy hét múlva már csak 103,9 volt, aztán január 29.-én megdöntöttem a rekordom: 101,8. Februárban nem sokat mérlegeltem, fogyott a lendület, teltek a hetek, viszont a fogyit nem adtam fel. 27.-án 101,5 voltam, újabb record, de nem tartott sokáig… Két nap múlva már visszakúszott 103 fölé, és egész márciusban akörül mozgott. Március vége fele kétségbe estem a Húsvét miatt. A mérleg 103,5 körül mozgott és belegondoltam, hogy ha végigeszem a húsvéti menüt, akkor megint ott fogok tartani, ahol a bándi zsidó. Megembereltem magam és belevágtam egy kemény 10 napos diétába, hogy kivédjem a Húsvétot és a vele járó plusz kilókat. Sikerült! Az esküvőre (április 10) kétszámjegyű lettem: 99,8. Aztán jött a drága Nonó ötlete és ez a verseny (mindig a legjobbkor!). Pont társakra vágytam, akikkel együtt csinálhatom, akik biztatnak minden nap és én is segíthetek másokon! Belekezdtem a kalória számolásba, hisz ha Nonónak sikerült (no és még rengeteg sok mindenkinek), akkor nekem is fog, nemde? Ezúton is szeretném megköszönni neked drága a sok segítséget és támaszt, amit nyújtasz nekem, nekünk!
Szóval volt sok megingásom, sok stagnálás, sok visszakúszás, de büszke vagyok rá, hogy már kereken 8 hónapja nyomom! Ha el is esek néha, de felállok és nyomom tovább új erővel! Valahogy megvilágosodtam és rájöttem, hogy az életmódváltás nem egy új bolond trend, hanem ez a fogyás kulcsa! Az, hogy lehetnek rossz szokásaink, de ha egy hétnél tovább tart a nem odafigyelés, akkor az már nagy baj! Oda kell mindig figyelni, hogy mit eszik az ember lánya, hisz nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk!
Lement 8 hónap alatt 12,5 kiló szép lassan. Tudom, sok mindenkinek ez írtó kevésnek tűnik, és lehetett volna sokkal több is… Tudom. De úgy gondolom, hogy örülni kell a kevésnek is, mert aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli :-p
Most úgy érzem nagyon elhatározott vagyok! Szeretnék beleadni apait anyait ezalatt a 3 hónap alatt, és szeretném ha 7-8 kilótól megszabadulnék! De ami fontosabb: szeretném megszeretni és szinte mindennapossá tenni a tornát ezalatt a 3 hónap alatt! Az nagyon kell nekem! Érzem, hogy segít, hogy hasznos, hogy szépen formálja a testem. Csak ez a lustaság ne lenne... Várom már azt a szintet, amikor én is elmondhatom, hogy megszerettem a tornát, a mozgást és hiányzik, ha kimarad :D
Végezetül egy kis pozítivizmus a lelkemnek: hiszem, hogy ha kitartó vagyok, akkor jövő nyárra elérem a célom és a ballagásomon már hatvan egynéhány kilósan fogok virítani a kis taláromban boldogan, egészségesen, kiegyensúlyozottan, fitten! KÉPES VAGYOK RÁ!
MINDANNYIAN KÉPESEK VAGYUNK RÁ!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése