2013. szeptember 21., szombat

Az út második és harmadik része az álmaim felé…

Megtörtént a találkozó…izgultam nagyon. Persze óriási dugó volt a városban 1,5 óra alatt nem értem be...elkéstem.:( Soha nem szoktam, úgy röstelltem. De úgy láttam nem okozott gondot, hisz tudták milyen a forgalom és nem tehetek róla.:)

Leültünk hárman „tárgyalni”. Igazából azt vettem észre nem tudnak nagyon mit mondani. Őszinte leszek meg is értem. Érkezett x szavazat egy lányra, akiről semmit nem tudnak, se egy videó anyaga, se semmi. Életmóddal kapcsolatosan megtaláltak a blogon, de hát nekik első számú szempont most a sport és fitnesz. Nehezen indult a beszélgetés, de aztán elkezdtem beszélni.:) Aki ismer, tudja ez mivel jár.:) Mert ha Nonó elkezd beszélni…:D

Szó volt a karate múltról, futásról, családról, blogról, csoportról, versenyről, NonóÉletmód-ról, fogyásomról…mire lehetek képes, mondtam maximalista vagyok és úgy gondolom lelkiismeretes. Amit elvállalok, azt legjobb tudásom szerint, meg is fogom csinálni. Végül majdnem 1,5 órát beszélgettünk. Abban maradtunk, hogy hogy másnap, szerdán elmegyek Peti órájára és aztán Ő is az enyémre.:) Megnézi, hogy mozgok az Ő óráján és én, hogy tartok órát. Ebben maradtuk, így váltunk el...

És jött a szerda.:) Peti órája szenzációs volt…kemény, pörgős cardio Kick bok. Mivel nekem a karate, kickbox, box nagy kedvenceim, így imádtam. Profi, nagyon jó oktató, élveztem az óráját, és nagyon reméltem, hogy lesz rá alkalmam, hogy tanuljak tőle.:) 
Utána eljött az én órámra is.:) Én Dance és Alakformáló órát tartottam aznap Pesten. 13 lány volt ott, éppen, hogy befértünk a teremben, Peti beállni már nem tudott, csak az ajtóban állva tudta megnézni az órát.:) Boldog voltam, mert nem izgultam, tartottam úgy, olyan hangulatban az órát, ahogy szoktam, a Lányok pedig szokás szerint ISTENIEK voltak, sikítoztak, nevettek, élvezték a közös mozgás örömét, mint máskor is.:) 
Óra után Peti azt mondta, szeretne velem együtt dolgozni!!! 
Fergeteges érzés volt!:D

Óra után egy gyors fotó rólunk...a NonóÉletmód-os Lányoknak.:)


Tibor másnap megerősítette és ki is posztolta a hírt.:) 

 VAGYIS NOVEMBER 3.-ÁN A 8. FITTARÉNA BUDAPEST RENDEZVÉNYEN, MIÉNK A NAGYSZÍNPAD ÉS MI KEZDÜNK A REGGELI BEINDÍTÓVAL!!!!:))) 

Aki teheti jöjjön el, örüljön velem, velünk.:) Életem álma teljesül ezzel és mivel ez a ti sikeretek is, hisz nélkületek ez soha nem teljesült volna, OTT A HELYETEK VELEM.:)))

Még egyszer szívből köszönöm annak, aki szavazott rám.:)

2013. szeptember 20., péntek

Az út első része, az álmaim felé...

Szeretném elmesélni, hogy éltem meg az elmúlt napokat...ti is részesei voltatok az örömömnek, hiszen igazából miattatok, általatok kerülhettem oda, ahova soha, de soha nem hittem volna, hogy eljuthattok...így volt...

A találkozó napján írtam ezt nektek (2013.09.17):

"Pénteken kaptam egy telefont…beteg voltam, le voltam lassulva. Mondta az Úr, hogy a BSI-ből hív, első gondolatom, jegyet nyertem az Arénára.:) Mondta, kellene személyesen találkozunk, mire kérdeztem a jegy miatt? Mire mondta, nem a Nagyszínpadi Fitt Aréna fellépés miatt……………………………………………………………………………………………………… miért a sok sok pontyocska? Mert pont ezt éreztem a fejemben, ezt a zúgást.

Konkrétan térdre rogytam és nem hittem a fülemnek. Mondta a szavazást, ha jól emlékszem, hogy sokan szavaztak rám és rám gondoltak, de biztos képes vagyok-e rá? Mondtam, hogy igen, biztos, közben remegetett a térdem és sikítottam volna. De mikor kért rólam videó anyagot, egy tornámról és őszintén elmondtam nem tudok küldeni, mert olyan nekem még nincs, éreztem benne a bizonytalanságot. Azt mondta találkozunk kell személyesen kedden, addig csak mi ketten tudjunk róla...

MA KEDD reggel 8:00 óra VAN! Egész hétvégén járt az agyam, álmomban a színpadon álltam több ezer ember előtt, ott volt a sok NonóÉletmód-os lány Nonó-s pólóban és sikított Tündi (ahogy szokott), ugráltak a Lányok, ott volt a családom és én sírtam mielőtt színpadra léptem és miután lejöttem. Ma megyek a megbeszélésre…

Ha azt mondom életem álma teljesülhet azt hiszem nem mondok nagy szavakat! Eszembe jut Szilvi, aki mindig mondta szavazzatok Lányok, mert Nonó megérdemli. Tényleg lehetséges, hogy ott leszek…én az anno 99 kg-s Anyuka? 

Tudjátok belegondolok, hogy napi szinten hány levélre válaszolok, írom a blogot, sütök-főzök számolok, segítek csoportot rendezem, órákat tartok, NonóÉletmód talikat, futóversenyen indulok és itt még sehol a család. Megteszek mindent, hogy segítsek embereken, és mindig is tudtam, hogy az ember mindig visszakapja amit ad, de lehet másképpen. 

Hát…ha én ilyen módon kapom vissza akkor azt mondom: KÖSZÖNÖM NEKTEK, hogy segíthetek, hogy vagytok és hogy ilyen bizalommal vagytok felém. Életem (szerintem a legtöbb aerobik edző) álma teljesülhet ma, ha véglegesítjük a FittArána fellépést. Egyébként Borsos Peti lenne a "párom". 

Izgulok-e? Egyik pillanatban sírnék, másikban nevetnék…nem izgulok….félek. Annyira szeretném, annyira annyira. Egy olyan korona lenne ez az évek munkájára, aminél szebbet azt hiszem keresve sem találok. Most így csendben, senkinek nem szólva, de mégis arra kérlek benneteket (mert tudom az angyalkáim súgnak, hiszen ott vannak veled mikor a diétát csinálod, mikor futsz, mikor edzel és segítenek.:) hogy gondoljatok rám ma 12:00-ben és segítsetek elérni az álmomat!!!!:D"

Holnap folytatás...:)

2013. szeptember 19., csütörtök

Nonó oldala a FB-on

Az oldalt azért hoztam létre, hogy az általam vezetett edzésekről, futásról, bemutatókról, mozgással és életmóddal kapcsolatos ténykedéseimről ne a magán oldalamon írjak, hanem legyen erre egy külön felület... 

Gyertek, nézzetek majd körül!!! 

2013. szeptember 18., szerda

2 napja tart a verseny...

... és a Lányok nagyon eltökéltek, jó ezt látni.:) 

Sokszor szoktam mondani: ahhoz, hogy az ember életmódot váltson vagy végig tudjon csinálni egy diétát, bizony kicsit meg kell őrülni és át kell állni agyban. legyen az 5 vagy 30 kg felesleg. Ezzel kell kelni, ezzel feküdni, tudatosítani magunkban hol tartunk most, merre kell mennünk és mi a célunk. 

Felépíteni az utat és kisebb célokat kitűzve végig MEGCSINÁLNI. Ez is kulcsszó, végigcsinálni...sokan minden hétfőn diétába kezdenek, aztán péntek feladják (jó esetben pénteken) és újra és újra csapdába esnek, a saját testük csapdájába.

Fontos, hogy mozogni is fokozatosan kell elkezdeni. Én pontosan emlékszem, mikor itthon 88-90 kg-val, az első Réka comberősítő tornát (2008) természetesen lábsúly és step pad nélkül, két szék segítségével csináltam, mert kapaszkodnom kellett mind a guggolás, mind a kitöréseknél. Semmi állóképesség, semmi izomerő, semmi koordináció. Meg kellett tanulnom, fel kellett építenem.:) Úgy érzem jó úton haladok, mert hála Istennek egyre többen járnak az óráimra.:)

Mindent lehet Lányok, csak akarni kell és tenni érte!!!!! Mert amiért teszel és megküzdesz és elérsz, az soha senki nem veheti már el tőled!!!!!:D

2013. szeptember 17., kedd

NonóÉletmód 7. fogyókúraverseny kezdő tábla







7. versenyünket 268 fő kezdte el.:) Gyönyörű létszám.:) 
Büszke vagyok rátok Lányok.:))) Mindent bele.:)

Fontos!!!
Bárki szeretne becsatlakozni, az küldje el az adatokat Beának: bea voros  és a képet nekem: nonoeletmod@gmail.com. Utólagos becsatlakozás lehetséges, de vállalnia kell az új résztvevőnek, hogy (ha a későbbiekben csatlakozik) hátrányból indul!

Aki később csatlakozik, Bea a verseny táblázatba beírja, hogy ne vesszenek el (adatok, név), de jpegben (vagyis végleges kezdő táblába, fentebb) 2 hét múlva tesszük be, mikor a súlyadatküldés lesz. 

A link: Verseny táblázat itt megtalálható, úgyhogy barmikor láthatja mindenki, hogy benne van-e. Bea, mindenkinek aki ír neki (jelentkezés, adatok) visszajelez és beír mindenkit a táblába is!!!

Legközelebb magatokat beírni a táblázatba: 09.29-én, vasárnap kell és csak súlyadatot!

2013. szeptember 16., hétfő

NonóFitnesz ZSEMLE

Szeretem a kiflit, de a zsemlét jobban...így a kifli alapomból kigyúrtam egy zsemle receptet.:) Szerintem nagyon szépek lettek, mellette finomak és 3 napig simán elállnak, nem szárad ki, finom omlós.:) Nincs is jobb a friss pékárú illatánál a lakásban, főleg ha az még egészséges is.:)



Hozzávalók 8 db zsemléhez:
16 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt 
4 dkg tönköly fehérliszt
30 g lenmag darálva
20 g szezám darálva 
15 g élesztő
1 dl tej 
1/2 tk. (3g) cukor 
25 g kókuszzsír
25 g kacsazsír 
(volt itthon házi, Nagypapám féle, nem hagytam ki.:)) 
1 tk. só 
1 tojás
1 tojás sárgája a kenéshez


Elkészítés: Az élesztőt a cukros tejben felfuttatjuk kb. 10 perc alatt, majd a többi hozzávalóval tésztát dagasztunk. Kb. egy óra alatt duplájára kelesztjük.  És itt lesz lekönnyítve a dolog, mert nem kell nyújtani, hajtani, egyszerűen csak 8 részre osztani. Én mértem közben, egy gombóc kb. 55 g lett. Tehát kis gombócokat formálunk és szépen egymás mellé sorakoztatjuk őket. A tetejüket egy tojás sárgájával megkenjük és letakarva még fél órát pihentetjük. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 23 perc alatt pirosra sütjük.



Összesen: 1628 kcal/148g ch

100 g NonóFitnesz zsemle: 370 kcal/ 33,6g ch

Vagyis nálam, két zsemlében van annyi szénhidrát, mint egy rendes fehér zsemlében!:)

Megsülve a zsemlék 4,8 dkg lettem, így egy zsemlében: 182 kcal/ 16,5g ch lett.


Jó étvágyat kívánok!

Indula a 7. verseny a blogon...


Mától Karácsonyig előre a céljaink felé...
legyen ez 5 vagy 30 kg felesleg, felvesszük a harcot.:) Én tudom, hogy képesek vagytok rád, higgyétek el ti is és tegyetek érte!:) 

Mozogjatok rendszeresen, étkezzetek okosan és meglesz az eredménye.:)

 Fontos! Akik tegnap 22:00 után küldtek képet, ne ijedjenek meg, nekik este ma mentem a képeiket és akkor válaszolok.:) Köszi a türelmet.:)