2013. szeptember 6., péntek

Azért ma még...

...egy 6,5 km távot letoltam.:)) Nagyon jól esett.:) Most pulzuskontroll mellett futottam, figyeltem magamra, szerettem volna tudni, mi az ami még nagyjából jó iram, de ha kell a világból kifutok vele. 145-150 pulzussal elég jól bírom, úgyhogy bármi lesz, erre a pulzusra beállok és remélhetőleg teljesítem a távot.:) Drukkoljatok nekem-nekünk vasárnap.:))))

2013. szeptember 5., csütörtök

NonóRétes...meggyes mákos és meggyes túrós

Őszinte leszek, rétest készíteni manapság már nem nagy dolog, hisz a legtöbben, ahogy én is, a réteslapot már boltban vesszük, nem úgy mint az én drága Nagymamám anno, mikor kicsi voltam és lenyújtotta úgy az asztalról a rétest, hogy az el sem szakadt!!!!! Nem is ettem azóta sem olyan finomat...sajnos már nem is fogok...

De azért a tölteléket lehet reformálni, ckmentessé tenni és egészségesebbé.:))

Én így csináltam:


Hozzávalók:
Laphoz:
2X3 réteslap
1 evk. kókuszzsír

Máktöltelékhez: 
150 g darált mák 
50 g eritrit 
1 evk. diabetikus lekvár 
1 evk. kókuszzsír 
kb. 150 ml tej
3 evk. meggy

Túrótöltelékhez: 
250 g félzsírós tehéntúró 
50 g eritrit 
1 tojás sárgája 
1 evk. tejföl 
(ezt hagyd ki belőle, mert folyós lesz!)
1/2 cs. vaníliaízű pudingpor
vanília aroma
3 evk. meggy


Elkészítés:
A réteslapokat vizes konyharuhára tettem, külön-külön megkentem kevés kókuszzsírral, majd megtöltöttem az egyiket a mákos, a másikat a túrós töltelékkel. Feltekertem és előmelegített sütőben 180 fokon 25 percet sütöttem. Isteni lett.:)

Összesen:
Túrós rétes: 801 kcal/ 69g ch/ 33g zsír
10 szelet lett.
1 szelet túrós rétes: 80,1 kcal/ 6,9g ch/ 3,3g zsír



Mákos rétes: 1278 kcal/  97g ch/ 75g zsír
10 szeletem lett.
1 szelet mákos rétes: 127,8 kcal/ 9,7g ch/ 7,5g zsír


Jó étvágyat kívánok!

Mozgás, mozgás, mozgás...

Ma lefutottam 8,2 km-t, hogy a kis lelkem megnyugodjon, menni fog ez vasárnap....3 nap...várom nagyon és izgulok.:) Szeretném, ha jól sikerülne.:) Holnap egy rövid 5 km futok, regeneráló gyors futást tervezek.:) 


Tegnap megtartottam első Budapesti órámat. Nagyon élveztem, szuper kis csapat jött össze, nagyon kitartóak és ügyesek, jó volt velük együtt edzeni!:) Jövőhéten újra találkozunk Lányok!!!!


Ma pedig Érden lesz Alakformáló óra, aki tud jöjjön el!:D

2013. szeptember 4., szerda

De SZÉPEK, igaz?:)


Nem csak sütök ám...

Élek és virulok...mostanában kicsit a sütés körül forogtak a gondolataim, ez tud teljesen kikapcsolni. Most ez ad egy pluszt a Lányok mellett, élvezem az elkészítés munkafázisait, az új ízeket és a bezsebelt pozitív kritikákat a környezetemtől.:)



Viszont... ezerrel készülök: mai első BUDAPESTI NONOFITNESZ tornámra is.:) Izgulok, de ez természetes szerintem.:) Remélem sokan leszünk és mindenkinek tetszeni fog az óra.:) Én nagyon készültem és készülök még mindig.:)


Tegnap futottam...legközelebb még pénteken fogok ésssss vasárnap NIKE FÉLMARATON TRIÓ...nagyon lázban tart ez is. Egy éve mikor Judit és Edina futottak, arra gondoltam, mekkora élmény és öröm lehet ez átélni és egyszer én is annyira szeretném!!! Most Judit emlékére és a saját határaim megugrása és újabb céljaim elérésére ott leszek és részt veszek!!!! Aki teheti jöjjön ki és drukkoljon Annának, Kingának és nekem.:)) Vasárnap 9:00 a rajt.:)


NonóLinzer

Sokak kedvence a linzer...de mint tudjuk nem egy kalória és szénhidrátszegény sütiről van szó. Én kihoztam belőle amit tudtam, cukormentesítettem és minél egészségesebben szeretettem volna elkészíteni. Azt hiszem sikerült és annyira finom.:)))))

NonóLinzer...



Hozzávalók:
15 dkg tönkölyfehérliszt 
5 dkg. zabpehelyliszt (én daráltam)
10 dkg eritrit
ízlés szerint vanília aroma
csipet só 
10 dkg kókuszzsír
1 tojássárgája 
késhegynyi szódabikarbóna

Töltéshez: 42 g diabetikus eperlekvár

Csokimázhoz: 
13 g kókuszzsír
13 g natúr kakaópor
25 g eritrit (darálva)
0,2 dl tej (ettől lesz folyós)

Elkészítés:
A sót, eritritet, vanília aromát és a szódabikarbónát elkeverjük a lisztkeverékben, majd beleöntjük a langyosított kókuszzsírt, a tojás sárgáját és összegyúrjuk. A kész tésztát hűtőbe tesszük fél órára, hogy könnyebben tudjunk vele dolgozni. A hűtőből kivéve, lisztezett felületen átgyúrjuk, kisodorjuk, szaggatjuk (a a linzer karika egyik felének a közepébe kis lyukat teszünk), majd sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és 180 fokon, 10 perc alatt megsütjük. Míg hűlnek, elkészítjük a csokimázat, melyhez a hozzávalókat csak összedolgozzuk. A kihűlt linzereket kenjük, mártjuk és visszahelyezzük a sütőpapírra. Én egy éjszakára a kamrába tettem, hogy megszilárduljon a csokimáz. Ha teljesen megkötött a csoki, nagyon könnyen le tudjuk választani a papírról.





Összesen: 1826 kcal/ 152g ch/ 124g zsír
Nekem 44 db lett, vagyis 22 töltött linzer.
Egy linzer: 83 kcal/ 6,9g ch/ 5,6g zsír

Megnéztem és kiszámoltam egy átlagos, cukros, olajos, fehérlisztes linzer:
100 g: 451 kcal/ 65,2 g ch

A NonóLinzerben 100g: 414 kcal/ 34,4g ch
Szerintem nem mindegy!:))) És nagyon finom!!!:D Persze csak módjával.:)


Jó étvágyat hozzá!

2013. szeptember 3., kedd

NonóFITNESZ kifli

Régóta szerettem volna egy finom kiflit, ami egészséges, ropogós, jobb, mint az "igazi" és a családnak is ízlik...jelentem, megvan!:))

Honnan máshonnan, mint Barbitól átdolgozva: Ropogós tejes kifli


NonóFITNESZ kiflik:



Hozzávalók 8 db-hoz:
15 dkg tönkölyfehérliszt
5 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt
5 dkg lenmagliszt
1 dl tej 
1/2 tk. cukor 
50 g kókuszzsír
1 tk. só
1 tojás 
15 g friss élesztő
1 tojás sárgája 
10 g mag mix

Elkészítés: Az élesztőt a cukros tejben felfuttatjuk kb. 10 perc alatt, majd a többi hozzávalóval tésztát dagasztunk. Kb. egy óra alatt, duplájára kelesztjük. Átgyúrjuk és 2 részre osztjuk, kis cipókat formázunk, majd mindegyiket kinyújtjuk amilyen vékonyra csak bírjuk és cikkekre (összesen 8 cikk) vágjuk, feltekerjük, és sütőpapiros tepsibe sorakoztatjuk őket. A tetejüket egy tojás sárgájával és kevés vízzel kikevert folyadékkal megkenjük és megszórjuk mag mixel (az enyém: napraforgó, lenmag és szezám). Letakarva még fél órát pihentetjük. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 22 perc alatt pirosra sütjük.


Összesen: 1485 kcal/ 147g ch/ 69g zsír
Kiszámoltam 4 dkg és 6 dkg kiflire is az értékeket, 
mert nekem a legkisebb 4 a legnagyobb 6 dkg lett.
4 dkg kifli: 123 kcal/ 12,2g ch/ 5,75g zsír
6 dkg kifli: 185,6 kcal/ 18,3g ch/ 8,6g zsír

Egy fehér kifliben, ami átlag 4,4 g: 133 kcal/ 25,6g ch/ 1,1g zsír van!!!! Asszem ch-ban nyertünk!:) A zsírunk pedig kókuszzsír, amiről már tudjuk mennyire jótékony.:))




Ádusnak uzsira:

Sajtos és pizzás mini csigák

Ezt szerettem volna megsütni Amica Névnapjára, de volt sajtos pogácsa Anyósomtól, annyit meg fölöslegesnek véltem, így nem készítettem el...eddig.:)

De tegnap szépen begyúrtam, aludt egyet a hűtőben és ma íme...

Eredeti recept természetesen Barbitól: Ropogós sajtos csigák 

Nonósítva pedig...



Hozzávalók:
Tészta:
25 dkg tökölyfehérliszt 
10 dkg kókuszzsír
1 dl tejföl 
1 tk. só
1/2 cs. sütőpor

Kenéshez: 
1 tk. kókuszzsír
1 evk. pizzakrém
73 g reszelt trappista sajt

A tésztához valókat összegyúrjuk, 2 felé osztjuk. Kinyújtjuk téglalap alakúra mind a kettőt. Az egyik lapot megkenjük pizzakrémmel és megszórjuk kb. 30 g sajttal. A másik lapot megkenjük kókuszzsírral és úgy szórjuk rá a maradék sajtot. Feltekerjük szorosan, majd folpackba tekerve tegyük a hűtőbe egy éjszakára. Másnap 3-5 mm vastagságú szeleteket vágunk és sütőpapiros lemezre sorakoztatjuk őket. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 18 perc alatt arany színűre sütjük.

Összesen: 1972 kcal/ 182g ch/ 113g zsír
Nekem 18 pizzás és 20 db sajtos lett.
(a nagyon kicsi széleket kettőnek számoltam)
Összesen: 38 csigusz.:)
Egy csiga: 51,8 kcal/ 4,8g ch/ 2,9g zsír

Nagyon finom kis party falatok, egy szülinapra vagy bármilyen rendezvényre szívből ajánlom.:) Nassolni is jobb mint a fehérlisztes, olajos, mű pogácsákat vagy ropikat!:)


2013. szeptember 2., hétfő

Kakaós túró fánk és újabb adag ck.mentes csoki

Bizony, ma is ügyeskedtem, hogy ne maradjon a család finomságok nélkül, de közben mégse legyünk nagyon rosszak. Készítettem túrófánkot sütőben, de belefogattam egy kis kakaóporba is, nehogy már ne legyen még finomabb és egy utánpótlás csokoládét is.:)

Hozzávalók: 
25 dkg zsírszegény túró 
20 dkg tönkölyfehér liszt
5 dkg darált zabpehely 
(vagy zabpehelyliszt)
50 ml 1,5%-os tej 
2 evk. kókuszzsír
10 dkg eritrit 
fél cs. sütőpor 

Forgatáshoz: 2 evk. eritrit (darálva), 1 evk. natúr kakaópor 

Elkészítés: Robotgéppel a túrót és az eritritet (vagy bármilyen édesítőszert) összekeverjük, majd hozzáadjuk a tejet és a kókuszzsírt. Ezután beledolgozzuk a sütőporral elkevert liszteket. Kis gobócra szedjük a tésztát (nekem egy gombóc 34-35 g lett), az eritrites kakaóporba forgatjuk, majd középen benyomjuk, így lesz fánk formája. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük a fánkocskákat. Előmelegített sütőbe 170 fokon 20 percig, majd 200 fokon még 5 percog sütjük.  Szerettem volna, ha kívül picit ropogósabb lesz.

Összesen: 1335 kcal/ 187g ch/ 32g zsír
Nekem 18 darab lett. 
Egy fánk: 74,16 kcal/ 10,3g ch/ 1,7g zsír

Reggelire, tízórai vagy uzsonnára szerintem kiváló.:)

------------------------------------------------------------------------------

CSOKOLÁDÉ újratöltve!:)

Ezt az alap csokoládét: CSOKI egészítettem, ki úgy, hogy:
- tettem bele pici rumaromát, 
- mandula helyett: a tetejére kókuszreszeléket tettem
- alul pedig zabpehely van rajta.
ISTENI!!!:) Tényleg annyi féle lehetőség van a variációkra.:)


2013. szeptember 1., vasárnap

Egy hét múlva NIKE Félmaraton trió.:)

Bizony...készülök ezerrel. Az én távon 8,2 km lesz. Mikor bevállaltam, nem is gondoltam, nem olyan piskóta ez kérem szépen, erre készülni kell elég rendesen.:)

Mint írtam többször 6 km ami jól esik, 7 km már egy lapát és ez a 8,2 bizony már 3 lapát.:)))

A héten hétfő-szerda-péntek-vasárnap futottam összesen: 31, 8 km! El sem hiszem...én, aki mindig utált futni és én, aki márciusban állt neki a futásnak e perc séta, egy perc futás tervvel.:)) Boldog a kicsi szívem.:)

Ha beleveszem az előző hét szombat és vasárnapot, összesen: 42,8 km!!! Több, mint egy maratoni táv.:))))) Persze részletekben.:)

Ma a 8,2 km, 52:14 alatt lett meg, ami az eddigi legjobb eredményem...


...már 53 körül örülnék szívből ha a versenyen meglennék a távommal.:) Ma 9:00 kor futottam, mert akkor startolok a Nike-n is, és ki szerettem volna próbálni milyen nem kora reggel futni...jóóóó.:) De nekem általában kora reggel van rá időm.


A jövőhetem kicsit kemény lesz:

H: Kickbox Köredzés ÉRD
K: Futás, városban 8,2 km, reggel 6:00
Sz: Kickbox+Alakaformáló BUDAPEST
Cs: Alakformáló ÉRD
P: Futás, egyenes szakasz regeneráló 5-6 km, 9:00
Sz: Kickbox+Alakformáló Bemutató óra PÉCS
V: NIKE Futóverseny