Ma kaptam egy levelet....

Leírta a Lány, hogy lemegy neki pár kiló, de nem ad neki mégsem akkora löketet ez, hogy ereje (kedve)legyen a folytatáshoz, ezt írta még:

"Tegnap újra elkezdtem olvasni Nonó naplóját, de annyira más volt a hozzáállása már a kezdeteknél is, mint most az enyém...
Egyrészt fogalma sem volt arról, hogyan kell hatékonyan diétázni, lépésenként jött rá/érzett rá a dolgokra. Másrészt tökéletesen hitt abban, hogy neki sikerülni fog, soha, egy pillanatra nem kételkedett abban, hogy Ő le fog fogyni. Földöntúli boldogságot érzett minden leadott kiló után, és csak egyre lelkesebb lett."

Mikor ezt olvastam eszembe jutott, tényleg minden egyes kilónak mennyire örültem és mekkora erőre kaptam mindig ettől. Tudtam és hittem, hogy nincs lehetetlen, elérhetem a célom, ha nem adom fel.

Nekem is voltak mélypontjaim. Volt, mikor nem éreztem elég erőt ahhoz, hogy folytatni tudjam. De akkor eszembe jutott, mennyi idő és erő kellett ahhoz, hogy eljussak idáig. Ha eddig bírtam, ellenálltam és küzdöttem, nem fog kifogni rajtam még pár hét vagy hónap és egy tábla csoki sem...

Az jusson ilyenkor eszetekbe, hogy NEM ÉRI MEG FELADNI, MERT ÚJRAKEZDENI NEHEZEBB! Csak telik az idő és nem juttok egyről a kettőre!!!
Inkább még egy nagy levegő és meglesz az eredménye...

Találni kell a fogyiban is olyat, ami lelkesít...legyen az egy diétás süti vagy a mozgás szeretete vagy egy napló/blog írása...pár hétre, hónapra meg kell szeretni magát a diéta fogalmát ahhoz, hogy végig tudjuk csinálni!!!

Erősek vagyunk és mindenre képesek, amit igazán akarunk!!!!:)