Kókuszzsír...én kipróbálom!:)

Létezik egyáltalán egészséges zsír, amit a mindennapos sütéshez-főzéshez használhatunk? Létezik bizony. Ez pedig a kókuszzsír. Számos jótékony hatása van állítólag, sőt, még a fogyást is elősegítheti.

míg az olajat nem szabad többször hevíteni (és még egyszer sem egészséges magas hőfoknak kitenni), mivel ekkor rákkeltő anyagok keletkeznek benne, így a felhasználása egy sütésben kimerül. A kókuszzsír azonban stabil szerkezete miatt többször is felhasználható, többszöri hőhatás után sem keletkeznek benne méreganyagok, rákkeltő anyagok, nem oxidálódik. Ezt is figyelembe véve az ára alapján már nem is tűnik olyan elérhetetlennek.

A kókuszzsír állaga a külső hőmérséklettől függ. 24-25 fok körül folyékonnyá válik, mint az olaj, ennél alacsonyabb hőmérsékleten az állaga szilárd.

A kókuszzsír 92 %-ban telített zsírt tartalmaz (a sertészsír csak 50 %-ot), emiatt sokáig támadták is, hogy nem egészséges. Tudniillik a telített zsírok elzárják az érfalat, szív- és érrendszeri betegségek előidézője lehetnek.

Hogyan lehet az, hogy a kókuszzsír telített zsírsavakban bővelkedik, mégis egészségvédő hatású?

A zsírokat nemcsak aszerint osztályozzák, hogy telített (sertészsír, kacsazsír), vagy telítetlen,többszörösen telítetlen zsírsavakat (pl. napraforgó olaj) tartalmaz, hanem a zsírsavban lévő szénlánc hossza is meghatározó.

Általában a legtöbb zsiradék hosszú láncú zsírsavakból áll. Emiatt a szervezetben a lebontásához enzimek szükségesek, melyet az epe és a hasnyálmirigy termel. Az enzim segíti a zsírláncok szétbontását. Míg a szervezet nagyüzemben dolgozik, az ember elálmosodik, fáradt lesz, energiaszintje lecsökken.

A kókuszzsír viszont nem hosszú zsírláncú molekulákból, zsírsavakból épül fel, hanem közepes lánchosszúságúból. Ezeknek emésztéséhez viszont nem kell enzim. Emiatt teljesen máshogyan viselkedik a szervezetben, valamint a szervezetünkről jókora terhet levettünk a kókuszzsír választásával.

Továbbá egészséges laurinsavat tartalmaz, mely antibakteriális tulajdonsággal rendelkezik, emellett immunerősítő hatása is van.

Laurinsav egyébként még az anyatejben található meg nagy mennyiségben (3,5 %), a kókuszzsír viszont 43 %-ban!!!

További előnyös tulajdonságai (a felsorolás nem teljes):

- növeli az energiaszintet

- segítséget nyújthat a fogyásban

- javítja a tápanyagok felszívódását

- pajzsmirigy problémákra is ajánlatos

- segít a candida betegség leküzdésében

- fogyókúrázóknak is segíthet, mivel pozitív hatással van az anyagcserére, a többi zsiradék felszívódását és elégetését gyorsítja.


A kókuszzsírnak több fajtája van: szűz és szűrt változat.

A szűz kókuszzsír íze enyhén kókuszízű és illatú, kevésbé magas hőfokon történik a finomítása. A szűz kókuszzsír kinyeréséhez nem használnak vegyi anyagokat.

A szűrt kókuszzsír teljesen semleges ízű és szagtalan. Magasabb hőfokon nyerik ki, azonban vegyi anyagokat itt sem használnak ehhez a művelethez.

A szűz és szűrt kókuszzsír külsőleg bőr ápolására is alkalmas. Valamint csillogóvá teszi a hajat is.

Forrás:

Fittnok.hu

Megjegyzések

  1. Örülök :), nekem bevált
    Ani

    VálaszTörlés
  2. Próbáld Nono, nagyon hasznos dolog! Az elején nekem kicsit fura volt, de nem volt mellékíze és tényleg jó!
    Csak az ára... szerintem azért húzós!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szió Nonó! Szerint pont aktuális :D
      http://csiperke.blogspot.com/2012/02/kokuszos-alom.html
      Röné

      Törlés
  3. DE jó ,hogy ezt feltetted Nonó!Fogok is venni sztem még ma :)
    Köszönöm neked!:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zabfelfújt, vagyis Zabkoch Nonó módra.:)

Pizza tészta recept

Kefires-epres kevert sütemény