A nagy tavaszi-nyári átalakulás 2012 - A verseny 10.-én ér véget!!!!

Így lett meghirdetve a verseny, én is mindig ezt írtam itt a blogon (is), még az előző heti értékelő után is kitértem rá!

A 4. fogyi verseny július 10-ig tart!!! Vagyis, legközelebb nem kell 8-an át adatot küldeni, elég 10-én, de 10-ig el kell küldeni, mert aki 11-én küldi, az már nem kerül be a végső táblázatba!

Ma, súlyadatokat kellett küldeni, 10-ig, kell (ahogy azt többször is írtam) a súly, cm adatokat Juditnak, a képeket nekem küldeni. Eredményhirdetés pedig, az azt követő hétvégén (14-15) lesz!!!

Sajnálom, hogy emiatt volt aki, ledegradálta a versenyt, mert szerintem mindent megtettem és Judit is, amit tudtunk, hogy minden szabályos és tiszta illetve gyors és egyértelmű legyen a három hónap alatt!

Nem voltak kemény szabályok, csak adatküldési időpontok, minden mást intéztünk, elvégeztünk mi ketten, de főleg Judit!

Sokaknak nem számítanak a nyeremények, de nekem nagyon sokat jelentett, mert olyan felajánlásokat kaptam, melyről álmodni sem mertem.:) Nagyon megtiszteltek a Szponzorok azzal, hogy a blogomat és a versenyt is tartották annyira, hogy ilyen órási nyereményeket ajánlottak fel. Ezúton is köszönöm!:)

Mindenki tud még egy nagy levegőt venni, mert a verseny végégig, még több, mint egy hetetek van!:)))

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zabfelfújt, vagyis Zabkoch Nonó módra.:)

Pizza tészta recept

Kefires-epres kevert sütemény