1 hét pihim...röviden.:)


Csodás volt minden, sok élmény, ételek, mozgás, tapasztalatok, meglátások és miegymás…



Mivel nem tudtam pontosan mire számíthatok a pihenésen, így vettem magammal Réka össze tornáját, de nem volt rá szükség. Szuper kis Fitness terem volt a Szállodában, nem nagy, de a legfontosabb eszközök megtalálhatóak voltak benne. Így minden nap kaptam Apától 45 percet (ez a 45 perc volt a biztos, a többit  a gyerekek szabályozták, mikor, milyen tornára tudok elmenni), amikor ott tornázhattam, általában bemelegítés után eliptikus tréner vagy futás (15 perc) majd egyik nap comb-fenék, másik nap felsőtest és has torna. 

Edzés közben:


Itt megjegyzem: az eliptikus tréner egy szuper dolog, tényleg átdolgozza az egész testét, megizzaszt, de nem terheled vele az ízületeidet! A másik, hogy én voltam az egyetlen, aki bemelegített és lenyújtott az edzés előtt és után, ez fura volt nekem, mert ennek bizony alap dolognak kéne lennie. 
Illetve bizony érdemes edzőtermi edzésekkel kiegészíteni az otthoni tornákat, teljesen máshogy mozgat át.

Így minden reggel fitten indult.:)) Reggelire általában a szokásos tejeskávém mellé két kisebb szelet rozskenyeret ettem, pici vajjal, sonkával, főtt tojást, sajtokat és sok zöldséget. Általában itthon is ezt reggelizem, ezt szeretem, ezzel jól lakok, az édes reggeli nekem nem elég energia hoszzú távon, ahogy a gyümölcs sem.

Ételek hada:



Rengeteg étel volt, tojás rántotta (nagyon olajos), bundás kenyér (szintén), palacsinta (reggelire nekem nem az igazi), krumplik sokféle formában (szintén nem reggeli), lekvárok, mézek (nem szeretem őket) és sok sok édes sütemény.

Tízóraira általában két gombóc fagyit ettem, jegeskávét vagy egy capuccinot ittam. A capuccinot tejszínhabbal, a  tejeskávé előre el volt készítve cukorral, de ennyi járt.:)

Ebéd előtt volt mindig a vízi torna, amire kétszer jutottam el, jó fej volt, jól esett. Amikor az ember csak pihen egész nap és finomakat eszik, de nekem talán egy kicsit kevés mozgásnak tűnt. 

Az ebéd is isteni volt, mindenféle hús, köret, saláta, sajtok, gyümölcsök, pékárúk, párolt, sült, roston sült, főtt, rántott húsok, zöldségek és desszertek. Őszinte leszek, amit kívántam megettem. Bizony minden nap ettem köretnek egy kis krumplit, rizst és desszertnek baclavat és más pudingos sütit is. Na nem 10 szeletet, de 1-2 szeletet mindenből...

Délután voltak mindenféle jó kis programok. Ilyenkor volt a hastánc és a step aerobic is. A hastáncra egyszer jutottam el, nagyon jó volt, főleg, mert régen táncoltam és visszajöttek a régi hastáncos emlékek.:) 


A step arobicra viszont eljutottam 4 alkalommal, nagyon tetszett, nem az a megszokott step volt, nagyon jól koreografált, a végén erősítéssel, tényleg nagyon tetszett.:)


Ezután vacsora, amikor szintén volt minden finomság…és én bizony itt már a köretre figyeltem, hogy zöldséggel helyettesítsem, de az édességnek nem lehetett ellenállni, valami frenetikusak voltak. De! Itt is lehet megálljt parancsolni, mert a 3. szelet süti helyett inkább 1 nagy szelet dinnyét vittem magamnak és egyből eltelített. Mindent lehet, miért ne lehetne, de módjával…

Általában így, plusz a gyerekekkel való rohangálással, úszással, sétálással teltek el a napok. Aktív nyaralás volt a javából. De magamhoz képest sokat ettem, főleg édességet…bizony izgultam a vége felé…

63.2 kg-val indultam neki a pihinek éssssssssssssssss 63.7 kg voltam ma reggel. Fél kg-t híztam és mindent jóízűen megettem, amit megkívántam. Tény, megnéztem mit eszek meg és nem szedtem mindenből 3-szor, illetve nem roskadozott a tányérom, de mindig jól laktam és finomakat ettem.:)
A testünk pontosan tudja mire vágyik és vannak helyzetek, amikor meg is kell adnunk neki. Én sem vagyok most jó formában, sőt…szeretnék fogyni legalább 2-3 kg-t. Nemsokára kezdődik a suli, aminek a végégre tényleg csúcsformában szeretnék lenni.:)


Amit még megfigyeltem a nyaralás alatt, hogy akin van 10-15kg súlyfelesleg, az egész nap rövidnadrág, pólóban ült a napernyő alatt a medence partján, szégyellte magát…én pedig nagyon sajnáltam őt, hisz így annyi mindenből kimarad.:( Pedig csak annyit kéne tennie, hogy pár hónapig megnézni mit eszik meg, mozog és utána is odafigyel egy picit magára. És leginkább azért sajnáltam mert így mindenki megnézte magának, ha egy egyrészes mondjuk fekete fürdőruhában lett volna, fel sem tűnt volna senkinek az a pici súlyfelesleg...kis csalafintaságok.:)



A másik, hogy akin 30-40 kg súlyfelesleg van, olyan boldog tud lenni és jól érzi magát. Ez jó, hisz vagy tegyünk ellene, vagy ha elfogadjuk magunkat, akkor élvezzük is az életet!:)

Lehet van akinek furcsa a napi mozgás, még nyaralás alatt is, de nekem kell. A napjaim része, egy energiahullám, ami teljesé teszi az életemet.:) Én így, aktívan vagyok egy egész.:))
És nem kell tornázni, vagy keményen edzeni, napi bringázás, kis kocogás, úszás, mind mind sokat jelentenek a nyaralás alatt is! Kell, higgyétek el, a napi mozgás, csodákra képes.:)

És akik a legfontosabbak nekem a világon:







A versenyben nem veszek részt, de vasárnaptól veletek tartok pár kiló erejéig.:) MA ÉJFÉLIG MÉG TUDTOK JELENTKEZNI A VERSENYRE!:)))

Megjegyzések

  1. Minden szuper, mindent leírtál csak azt nem hogy hol voltatok, mit láttatok. :-)Pedig nagyon szép hely és érdekelne, hogy hol van..

    VálaszTörlés
  2. Életmód részét írtam le...a magánabb része a másik blogon van, zártan.:)

    VálaszTörlés
  3. De a hely persze nem titok, Törökországban voltunk.:)

    VálaszTörlés
  4. Köszi, nagyon szép hely. Egyszer remélem én is eljutok.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zabfelfújt, vagyis Zabkoch Nonó módra.:)

Pizza tészta recept

Kefires-epres kevert sütemény