Verseny 6 hét...

Háááát, nem is tudom, hogy kezdjem. Tudjátok én nem vagyok az a ne csináljátok már, Lányok mi történt, kapjátok már össze magatokat...trágár beszédű ember. Nem vagyok híve ennek. Hiszem, hogy mindenkiben el lehet ültetni szép szóval azt az akarást, kitartást, ami által valaki eléri a célját és az álmait.

De, el vagyok keseredve...egyrészt már többen kiszálltak a versenyből.:( Azt azért köszönöm, hogy a többség jelezte ezt felém, felénk, indokolta, ez az eddigi versenyek során nem így volt (voltak anno akik csak eltűntek), ennek örülök. Másrészt, mert hétről hétre kevesebben küldenek adatokat, nézzétek:


Összesen: 162 fő
Fogyott: 58 fő
Stagnált: 24 fő
Hízott: 23 fő
Nem küldött: 57 fő

És ezzel arányosan a leadott összkilók száma is csökken:

Összes fogyás a héten: 44,6 kg!

Nehéz, én tudom, higgyétek el, ha valaki tudja, az én vagyok, milyen kemény egy diétát végig csinálni. De még mindig azt mondom, EGYSZER KELL MEGCSINÁLNI, elérni egy ideális, reális súlyt és azt megtartani. Megfelelő étkezéssel és rendszeres mozgással. Mennyivel jobb és egyszerűbb végig nyomni fél vagy egy évet és utána többen érdemben a fogyókúrával nem foglalkozni. Persze meg is kell tartani, de nem kell mindig pontosan mindent betartanod. De addig igen!!!

Ne higgyük, hogy jobb lesz nekünk attól, ha kiszállunk, hogy ha azt mondjuk, majd jövőhéten nem eszek...enni fogsz, mert enni kell!!! És nem fogysz és toporogsz! Tessék összeszedni magad, belenézni a tükörbe és eldönteni mit szeretnél!!!

Szeretnél Karácsonyig leadni még 5 kg-t? Simán le tudod adni, szeretnél jövő nyárra büszkén vonulni a strandon...meglesz...CSAK TENNED KELL ÉRTE. Rá kell szánnod az időd és az energiát! Már ha ez fontos neked...

Nekem a verseny számai (súlyadatai) csak adatok, ha összesen 5 kg-t fogytok is örülök, hisz valaki tett ezért az összesen 5 kg-ért, tehát valaki halad a célja felé. De ennél sokkal többre vagytok képesek mindannyian!!!

Vannak mélypontok, tudom, nekem is voltak. De itt a csoport, ez egy óriási lehetőség, bárcsak nekem lett volna anno egy ilyen összetartó társaság, persze én is fórumoztam, de azért a NonóÉletmód csoport egy igazi KÖZÖSSÉG!!!

Segítsétek egymást, higgyetek magatokban és ne adjátok fel, mert akkor megint csorbát ejtetek a saját önbizalmatokon, megint az érzitek, hogy nem csináltatok valamit végig. Azt érzed, hogy toporogsz, már erre sem vagy képes! Nézz szembe saját magaddal! Mi a célod? Hol tartasz most? És mit kell tenned, hogy azt elérd??? Írd fel magadnak és tegyél érte!

Természetesen van, vannak, akiknek nincs akadály, hajrá Lányok, Fiúk, csak így tovább.:))

Legtöbbet fogyta a héten:
kg-ban: Lius - 2,8 kg
%-ban: Lius - 2,32 %

Legtöbbet fogyta eddig:
kg-ban: Hunter911 - 11,8 kg
%-ban: Hunter911 - 14,36 %


Én hiszek bennetek, különben nem lennék itt, nem írnám a blogot, nem foglalkoznék a NonóÉletmód csoporttal...fontosak vagytok mindannyian, de helyettetek az álmaitokat nem tudok elérni!!! Azt csak ti magatok!

Itt fontos megjegyeznem, hogy nem azokra gondolok, akiknek lelki (családi tragédia), testi (eltörött valamilye), családi vagy egyéb problémai vannak!






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zabfelfújt, vagyis Zabkoch Nonó módra.:)

Pizza tészta recept

Kefires-epres kevert sütemény