Megint sokat tanultam...

...és ha én tanulok újat, akkor ti is.:):)

Az elmúlt hétvégén gyakorlati órám volt. Imádom a gyakorlati órákat, mindig annyi új dolgokkal térek haza, több tudással és még nagyon elhivatottsággal.:))

Mindkét nap kemény "munka" volt. Tegnap 1600 kcal-t égettem el, ebből 47% volt zsír, edzettségnövelő és zsírégető edzés végeztem. A mai napon 1500 kcal-t égettem el, ennek a 45%-a volt zsírégetés és szintén zsírégető, edzettségnövelő edzést végeztem.:))

Mi tanultam, ami a legfontosabb, főleg a fogyás (ti fogyásotok) szempontjából is? 
Hogy mennyire szuper dolog, sőt a legjobb zsírégető mozgás a pulzust kontrollált, cardió edzés. Ma úgy edzettünk a nap második felében, hogy néztük a pulzusunkat (az enyémet vettük alapul, rajtam volt óra). Pati Nagy Attila volt velünk (minden tiszteletem az övé, nagyon jó szakember, rengeteget tanultam tőle egy nap alatt is) aki úgy vezette le az 45 perces zsírégető edzést, hogy közben folyamatosan figyeltük a pulzust, hol 130-on, hol 150-ig emeltük, majd vissza 120-ra, de leginkább 120-130, persze felmentünk 160-ra is. És érezhetően egy energikus, jóleső, szuper edzés volt, ami után nem érezted, hogy meghaltál, épp ellenkezőleg. Feltöltődtem, tele lettem energiával, olyan igazi jó érzés fogott el. Miközben a 45 perc alatt majdnem 400 kcal-t égettem el és ebből 38% zsír volt. Nem mindegy!

Én a mai nap után, illetve, mióta megvan a pulzusmérő órám (1 éve vágyom rá, Apa lepett meg vele pár napja.:))) A legjobb FÉRJ a világon!) ezalatt a pár nap alatt is megváltozott az edzéseim minősége. Érzem, hogy engedem a testemnek (szívemnek), hogy vezessen! Nem fejben dönti el az ember, mit bír, a szíve diktál. És a szívünk a motorunk, pontosan tudja, mikor mi a jó neki. 

Nagyon jó kis órák vannak már...én azt mondom, bárki, aki teheti vegyen magának vagy ha nem, akkor gyűjtögessen rá egy kicsit (névnap, szülinap, húsvét, karácsony, mindenkitől erre kérjen pénzt.:)) mert én ezek után komolyan hiszem, hogy ha valakin van 20-30-40 kg felesleg, tudjátok mivel fogy a legjobban? Bizony, kb. 120-130 pulzuson (egyénfüggő) való gyaloglással. Közben egy kis gimnasztika, nyújtás...60 perc gyaloglás megfelelő pulzuson a legjobb zsírégetés. 

Sokszor hallom, hogy uncsi, lassú...kevés. Még ha így is van...kérdezzük meg magunktól, mi a cél? Ha a fogyás, akkor bizony nagyszerű lehetőség, az egyik legjobb ez. Jó kis zene a fülbe, egy jobb cipő és lehet menni.:) Tudom, nem olyan egyszerű ez sem, hisz család, gyerek, szabadidő. Nem könnyű. De ha valaki esetleg, bármelyik fogyis, akinek van pulzusmérő órája és akaratereje, vállalná, hogy heti 3-4 szer gyalogol, számára megfelelő pulzuson és leírja, mikét változott, a súlya és az egész teste, szelleme, az egy szuper kis esettanulmány lenne. Én pár héten belül elkezdek készülődni a futásra, de persze először csak gyalogolni fogok, már nem az a cél, mint régen, hogy meglegyen 30 perc alatt a 3 km, vagy bármennyi, hanem, hogy elérjem a célomat. A mostani célom az edzettségem, állóképességem növelése és a zsírégetés továbbra is természetesen.;)

Én viszem az aerobic-ra az órámat és aszerint edzünk majd. Ettől nem lesz könnyebb vagy unalmasabb, sőt...hatásosabb lesz és preventív a tréning. Igen is vigyáznunk kell magunkra, okosan kell edzenünk, hogy élvezzük, jól essen, ne ártsunk vele a szívünknek, ízületeinknek. Tegyünk az egészségünkért és nyerjünk energiát a mozgásból!:)

Megjegyzések

  1. Kedves Nonó!
    Nemrég kezdtem el olvasni a blogodat egy ismerősöm ajánlására. Nagyon tetszenek az írásaid, több közös vonásunk is van :)
    Két kislány anyukája vagyok, világ életemben súlyproblémákkal küzdöttem, általános iskolában és gimiben kifejezetten kövér voltam, aztán többször lefogytam, visszahíztam stb. Tavaly novemberben, a második szülésem után másfél évvel megelégeltem a dolgot és úgy döntöttem, hogy életmódot váltok. November 5-én 72 kg voltam (164 cm vagyok), elkezdtem tudatosan étkezni és heti 5 alkalommal itthon tornázni (Rubint Réka dvd-re). Nagyon jólesett a mozgás, pedig ezer éve nem csináltam semmit... Karácsonyra kaptam ajándékba a férjemtől egy bérletet a közeli edzőterembe. Azóta függő lettem, amikor csak tudok, megyek a terembe és alakformáló órákra, a többi napon pedig maradt az itthoni torna (40-60 perc). 3 hónap alatt 10 kg-t fogytam, azóta lement még másfél, most 60,2 kg vagyok :) Egyre inkább érdekel a mozgás szakmai része, már ott tartok, hogy legszívesebben elvégeznék egy személyi edző tanfolyamot :) De ez egyelőre csak álom.
    Ez a bejegyzésed nagyon érdekes és valóban elgondolkodtató.
    Ezek szerint ha a pulzus 150 fölé emelkedik, akkor a zsírégetés lassul? A kardió gépeken (ellipszis, futópad, taposó stb.) lévő táblázat az én életkoromban 122-152 közé teszi a zsírégető zónát, efölött már kardiónak jelöli. Nekem néhány perc után felmegy simán 160-170-re az ellipszisen (mindig ezzel kezdek, 35 percet szoktam csinálni, ezalatt nagyjából 320-330 kalóriát égetek el), hiába lassítok a tempón, akkor sem csökken 150 alá. Ezek szerint hatékonyabb lenne mondjuk sétálni a futópadon ugyanennyi időt úgy, hogy a pulzusom 120-130 között mozog? Fogyni már csak 2-3 kg-ot szeretnék, de még sokat kéne erősödnöm, formálódnom.
    Előre is köszönöm a választ! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Addisz,

    Bizony sok a közös bennünk, nagyon szépen lefogytál, szívből gratulálok neked.:)

    Ezt az átlagot, súlyod, magasságod, korod stb alapján számolja, ebből is van 1-2-3 edzészónák.
    Alacsony terhelés az első: ez a max pulzusod 55-65%-a ( mondjuk 200 max pulzusnál) 110-130.
    Második zóna: 65-75% (200-nál) 130-150 pulzus
    Harmadik zóna: 75-85% (200-nál) 150-170-es pulzus.

    Max pulzus, az 220-életkorod...

    Neked ez a 122-152, ahogy nézem kb. 55-75% alacsony, közepes intenzitású edzés. Szerintem a zsírégetéshez 130-140 környékén kéne tartanod a pulzusod.:)

    Remélem tudtam segíteni.:)

    VálaszTörlés
  3. Szia Nono!
    Jelentős súlytöbbletem van,a 164 cm--hez perpillanat 115 kg társul.(50 éves vagyok)Reggel 20 perc duci tréning,este a 3 mérföldes gyaloglás.(szobában monitor előtt).A pulzusmérő óra minősége mennyire számít?A grandon most néztem akciósan kb 4000 ft.(új).Nekem mennyi lenne az ideális pulzusszám?Megvegyem az említett órát,vagy várjam ki. amíg telik egy komolyabbra?

    VálaszTörlés
  4. Kedves Szazala,

    Nem tisztem azt mondani, hogy drágábbat vegyél vagy a Grandon-ra azt mondani, hogy nem pontos. Én, főleg azért is, mert csoportos órát tartok, emiatt a legmegbízhatóbbat választottam, ami most a piacon van (polar). De szerintem otthoni edzéshez, első körben legalábbis, megfelelő neked, de fontos lenne, hogy figyeld a pulzus. Mind a két mozgásforma jónak tűnik, de figyeld magad.

    Ha veszel órát, akkor az korod, súlyod stb alapján ad egy tól-ig átlagot, de papír ceruzával is kiszámolhatod, a fentebb leírtak szerint!:)

    Sok sikert kívánok. Ha időd engedi és van órát, próbáld ki tavasszal, heti 2-3 szor a szabadban való számodra megfelelő pulzuson való gyaloglást.:)) Min 60 percig, előtte bemelegítés, nyújtás, meglátod gyönyörűen alakul majd a tested és zsírból fogsz fogyni.

    VálaszTörlés
  5. És a zsírégető edzésnél fontos, hogy min 40 perc legyen, inkább napi egy torna de az 40-60 perc legyen.:))

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a választ!Remélem jól értettem,hogy a gyaloglás megfelelő pulzusszámon megfelel a zsírégető edzésnek!Igyekszem a 60 percet teljesíteni,bár most még a 40 percnek is örülök!Az órát még meggondolom .lehet hogy gyűjtögetek még egy kicsit,addigra fogyok annyit,hogy bírni fogom a a 60 percet!Kellemes hetet kívánok! :)

    VálaszTörlés
  7. Szazala, igen.:) Már az is szuper, ha megy a 40 perc, ügyes vagy nagyon.:)

    VálaszTörlés
  8. Szia Nonó! Pontosan melyik típusú Polar órád van? Köszi! :-)

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm szépen a gyors választ, igen, segítettél :)
    Még egy kérdésem lenne. Olvastad Tánczos Zoltán könyvét, A fitnesz és személyi edzés alapjait? Ha igen, mi róla a véleményed, érdemes megvenni?

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    Régóta olvasom a blogodat tetszik, hogy kedves vagy, motiválni tudod az embereket és szereted, amit csinálsz.
    Ez is nagyon jó kis írás volt az edzés alatt elégetett kalóriákról. Mi a helyzet a kardió, magas intenzitású intervallumos és súlyzós edzések utóégető hatásáról? Arra gondolok, hogy az edzés alatt nem ég el sok kcal és zsír, viszont azt követően akár 24 óráig is. Sok mindent olvastam ebben a témában, kicsit zavaros (meg nem eldöntött, kimondottan vitatott) kérdésnek tűnik, ezért is érdekel a véleményed. Köszi :)

    VálaszTörlés
  11. Vicus Ft 60-as órám van.:)

    Addisz nem olvastam, őszintén szólva még nem is hallottam róla.:(

    GITM köszönöm szépen.:) Sokat olvastam erről én is és bizony nem nagyon jutnak róla dülöre még az Okosok sem. Én abban hiszek, hogy ha megfelelő intenzitással mozgunk és megfelelő pulzuson, tehát biztosan zsírt égettünk nem csak elsavasítottuk magunkat, akkor az még az edzés után jó pár órával is "dolgozik". Talán 24 órát nem, de jó pár órát még igen. Viszont, ha a pihenési időt nézzük, akkor a test szereti megvárni a 24 órát (nem mindenkié) de a másnapi edzést is jó az előző napi időpontjára tenni.

    VálaszTörlés
  12. Nono, állítólag nagyon jó könyv, a személyi edző képzéseken alapműnek számít. Beleolvasni nem lehet interneten, de a fejezeteket láttam és tényleg nagyon átfogónak, alaposnak tűnik. Szemezek vele :)

    VálaszTörlés
  13. Hát engem izgatott ez a pulzus dolog, meg a futás-gyaloglás téma is, úgyhogy tegnap és ma kipróbáltam az edzőteremben valamit, ami a "futóbolond" barátnőm javasolt.
    2 perc gyaloglás 6 km/h tempóval, majd 1 perc futás 7 km/h-val, 1 perc 8 km/h-val és egy perc 9 km/h-val. Ezt az 5 perces etapot kell 6x megcsinálni egymás után. A pulzusom végig 130-150 között maradt, a legutolsó etapban ment fel 157-re. És nagyon gyorsan letelt így a fél óra, 3,5 km-t tettem meg. Nagyon hatékonynak tűnik :)

    VálaszTörlés
  14. Bizony nem, hangzik rosszul.:)))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zabfelfújt, vagyis Zabkoch Nonó módra.:)

Pizza tészta recept

Kefires-epres kevert sütemény