NonóÉletmód 6. fogyókúra verseny: Végeredmény


Véget ért ez a négy hónap is.:)

Közben milyen hosszú, visszagondolva pedig, hogy elszaladt, nem igaz? Túl a 6. NonóÉletmód versenyünkön, azt mondhatom, valami eszméletlen, hogy milyen fantasztikus, eredményes, látványos és  hiteles eredményeket születtek pár hónap alatt.

Nézegettem a nyertesek illetve 2. és 3. helyezettek ilyen volt- ilyen lett képeit és nem akartam elhinni. A Lányok bomba Nők lettek, a Fiúk fess férfiak.:) Tele energiával, boldogok és egészségesek.  Engedélyüket fogom kérni a képeik kitételéhez és ha megkapom, ti is láthatjátok majd, amit én.:)

És mindez a blog illetve a csoport hatására is…mert ez a versenyen mindenkinek a saját harca! Hisz mindenkinek a saját kitartására, elhatározására, leginkább a saját maga felé való elszámolásra épül. Persze van egy kisebb „számonkérés” elején végén a  fotók, cm és súlyadatok közben, de összességében mindenkire rá van bízva a fogyásának módja, a diéta fajtája, a mozgás kiválasztása. Persze, itt vagyok én is és sokan mások is, akik segítünk, tanácsot adunk, elmondjuk a tapasztalatainkat, de ez akkor is rólatok szól, ti magatok veszitek fel a kesztyűt, mi leginkább a lelki megerősítést, támogatást tudjuk biztosítani!

És látjátok, ha hisztek magatokban és igazán akarjátok, tényleg hegyeket tudtok elmozdítani. Miért mondom ezt….a számadatok miatt (is)! Ugyanis a 6. NonóÉletmód versenyen összesen: 1076,3 kg fogytatok!!!!!!!!! Több, mint 1000 kg!!!!!! Komolyan, eszméletlen.:) Eddigi versenyek során a legszebb eredmények született most, pedig a végső adatküldésnél a kezdő 320, főből 80 fő küldött „csak” adatot….és mégis ilyen szépséges eredmény lett a vége!!!

Hozzáteszem, hogy mindezt „képviselni”, mindennek helyet adni, egy óriási öröm és büszkeség nekem.:) Köszönöm, hogy vagytok, hogy harcoltok és hogy eléritek az álmaitokat, mert megtanultátok, hogy helyettetek senki nem fogja. Hisztek magatokban és tudjátok, hogy mindig van fentebb, mindig lehetsz jobb, mindig tehetsz az egészségedért. Megtapasztaltátok, hogy mozogni jó! Mert ha mozogsz, akkor energiát kapsz, boldogabb leszel és jobb leszel az élet más területein is.  Harcolni kell a végsőkig és soha fel nem adni…mert csak így lehet élni!

Kilóban a Lányoknál a súlycsökkentés meghaladta a 16, míg a fiúknál a 23 kg-t a 4 hónapa alatt.:)) De sajnos nem a súly döntött, hanem a %-os érték. Mert így korrekt mindenkivel szemben!
És akkor lássuk a végeredményt!;)


Lányoknál:
az első helyezettünk: 
Pofi  lett!!!- 22,86% fogyással! 
Tiszta szívemből gratulálok.:)

Második helyezett: Emi  lett!!!!- 16,3 % fogyással!
Harmadik helyezett: Aggie lett!!!  - 15,6 % fogyással!
(bővebben a táblázatban az adatok!)


Legtöbbet fogyta centikben az elmúlt 4 hónapban:
mell
Crissy, Pofi
17
cm
derék
Pofi
23,5
cm
csípő
Crissy
20
cm
comb
Csicsi89, Szazala
11
cm
vádli
Csicsi89
8
cm
kar
Crissy, Csicsi89
7
cm





Fantasztikusak vagytok Lányok, óriási büszkeség ez nekem.:)


Fiúknál:
 az első helyezettünk: 
Döme  lett!!!- 22,55% fogyással! 
Tiszta szívemből gratulálok.:)

Második helyezett: Tvik lett!!!!- 8,7 % fogyással!
Harmadik helyezett: Pisti lett!!!  - 1,70% fogyással!
(bővebben a táblázatban az adatok!)

Legtöbbet fogyta centikben az elmúlt 4 hónapban:

mell
Döme
8
cm
derék
Döme
13
cm
csípő
Döme
19
cm
comb
Döme
10
cm
vádli
Döme
4
cm
kar
Tvik
7
cm


Srácok, megemelem a kalapomat!:)


Újra csodálatos eredmények és sikerek születtek.:) A nyertesek megkapják csodaszép ajándékaikat is, ennek ügyében keresni fogom őket hamarosan. Tudom, a fő nyeremény a leadott kilók száma, de azért biztosan örülni fognak a szépséges ajándékoknak is!:)
Következő versenyünk ősszel várható és Karácsonyig fog tartani! Most egy kis súlytartás következik vagy aki teheti illetve nem érte el a kívánt álomsúlyt, az folytassa amit eddig, érje el az álmát!:D
Nyáron, Érden tartok 5 napos Maratoni Fitness Tábort, melyről az információk felkerülnek időben a blogra is. Ami biztos, hogy júliusban lesz és 5 napon keresztül minden nap 90 perces órákkal teszünk a szépségünkért és az egészségükért! Tartsatok velem, velünk!

Büszke vagyok rátok, legyetek ti is magatokra!
Szép volt Lány, Fiúk!:))

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zabfelfújt, vagyis Zabkoch Nonó módra.:)

Pizza tészta recept

Kefires-epres kevert sütemény