2013. november 4., hétfő

Nonó tanácsai: így sportolj túlsúlyosan!

„Meg sem fordult a fejemben, hogy mozogni is kéne, első körben annyi volt a cél, hogy fel tudjak menni úgy a lépcsőn, hogy ne kelljen háromszor megállnom…” 

Az egykor túlsúlyos, mára életmódklubot vezető Nonó elmondja, milyen sportokkal érdemes kezdeni akkor, amikor lehetetlennek tűnik a mozgás. 

 Én 99 kilósan kezdtem el diétázni. Őszinte leszek: meg sem fordult a fejemben, hogy mozogni is kéne mellette, pedig kamaszként rendszeresen sportoltam. Annyit szerettem volna első körben elérni, hogy a lépcsőn fel tudjak úgy menni, hogy ne kelljen megállni háromszor, ne fájjon közben a térdem és a derekam – 24 évesen. Úgy gondoltam, mozgásnak első körben ez is megteszi. Aztán ahogy elindultak a kilók lefelé, egyre jobban tudtam mozogni, fel tudtam menni a lépcsőn, sőt már hosszabb sétákat is tettem a nagyobbik lányommal anélkül, hogy levegő után kapkodtam volna. Ekkor tört rám az érzés: jólesne mozogni. Nem sokszor, mondjuk heti két-háromszor. De mit válasszak? 

 Találtam egy fórumot, ahol kardioedzéseket és duciknak való tornákat ajánlottak. Tudtam, hogy a „kettőt jobbra, kettőt balra” mozgáson kívül más úgysem menne, így belevágtam. Nem volt egyszerű, sőt nehezebb, mint hittem. A 20-30 perces tornáknak kezdetben a felét csináltam végig. De kemény voltam, és minden héten háromszor tornáztam. Ha érdekel a folytatás....katt ide!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése