2014. január 11., szombat

Láthatatlan kiállítás...

Én úgy gondolom ez is beletartozik, az ÉLETMÓD értelmezésébe....szeretném leírni, mit tapasztaltam meg, mit éltem át tegnap a Kiállításon.

Nővérkémmel ketten mentünk, már szuper, olyan ritka az ilyen.:) Korábban odaértünk, és kisebb csoportokban mentünk be. Mi maradtunk a Ritussal a végére (és még két pár), de nem bántuk mert addig ki tudtuk próbálni kint az összes játékot, illetve a Braille írást:


Aki kint a segítségünkre volt, Sanyi, ő vezetett minket...fura ezt így elírni, hogy ő vezetett, hiszem ő vak, de most ő volt otthon. Tudni kell, hogy Sanyi 192 cm magas, izmos, szimpi pasi volt, fergeteges humorra. Következő mondatokkal: Látom az arcodon a riadtságot, látom a szemedben, hogy mit gondolsz...:) Finom, kedves humora volt, nem volt sok, nem volt kevés....pont jó.:)

Őszintén, nem szeretném lelőni a poént (hátha valaki elmegy!)...de annyit mondok, hogy 6 szobában voltunk, az utolsóban volt a vacsira...kerestünk, tapogattunk, fogtunk, szagoltunk: zöldségeket, autót, szobrokat, szőrméket, berendezéseket, autót, fát...akkora élmény volt, szenzációs. Mindez 3,5 óra, teljes sötétségben. 

És nem félsz, egyszerűen olyan a hangulat, olyan a vezető, olyanok a témák, a jókedv, a nagy nevetések...én régen éreztem ilyen jól magam.:)

Az utolsó helység a vacsora...töltött husit ettünk, krumplival....vicces volt. Én csaltam, mert kézzel is segítettem, de Sanyi jött...és kérdezte, Nonó, nem kézzel eszel ugye? Énnnnn, neeeeemmmm. Mire mondta, de tuti...mondom honnan tudod? Mire ő, nem káromkodsz, hogy nem sikerül felszúrni a falatot.:D IGAZ!!!!

Volt benne egy harmonikás Úr is, isteni hanggal, vele énekeltünk és mulattunk szerintem minimum 1,5 órát, még táncolni is felálltunk. Sanyi hozta a gitárját, és gyönyörű hangon énekeltünk vele a 67-es út, szállj el kismadár...stb. Élmény voltam, óriási élmény.:)

Még pár mondat Sanyiról, aki számomra lebilincselő volt, amit és ahogy mesélt, ahogy megél és ahogy egyáltalán él. Sanyi genetikai betegséggel született, bármikor élete során elveszthette a látását. Öccse 5 évesen el is vesztette, Ő "csak" szemüveges lett, de 11 évesen a legjobb barátjával véletlenül összefejeltek, eltört a szemüveg és kiszúrta a szemét....azóta vak. De, mivel 11 évig látott, így ő mindent el tud képzelni, tudja milyen a fa, az elefánt, a színek. Sok vak ismerőse, akik vakon születtek, hiába fogna egy makettet és érzik, hogy egy elefántnál hosszú az ormány, vaskos, elképzelni érdemben nem tudják, csak sejtik. Erről sokat mesélt, nagyon érdekes volt. Magas, izmos srác, mint már írtam, okkal, kint volt a csörgőlabda paraolimpián és menni fog júdo által is a következőre. Van két nagy gyermeke gyermeke, elvált. A feleségével mai napig nagyon jó a viszonya. Barátnőjétől egy dolgot szokott segítségül kérni, hogy vezessen helyette (autót), azon kívül, mos, főz süt...és gyógymasszőr, saját "kis" vállalkozásában 3 vak gyógymasszőrt és 3 látó gyógytornászt alkalmaz. Hallgattam őt és az jutott eszembe, hogy bizony az ember milyen sok vacak apróságon fennakad nap, mint nap...mikor milyen szerencsések vagyunk, hogy ameddig nekünk valami 1 perc, neki adott esetben 30 és mégis boldogabb ember, mint mi!

Sokat tanultam tegnap, köszönet ezért Sanyinak és az egész Kiállításnaak, mindenkinek szívből ajánlom.

Az egyiklegfontosabb, amit tanultam, ha egy vak ember az utcán megkérdezi merre van XY hely, soha ne mondd neki, hogy egyenesen, mert tegnap megtapasztaltam, hogy nem tudsz egyenesen menni sötétben, max. hang után, akkor pontosan odajutsz, ez fontos lehet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése