8 hete szültem...

Elszaladt az idő!!!

Sokszor eszembe jut, hogy már többet nem élem át a terhességet, szülést, nem lesz többet Pici babám, csak Nagylányaim.:)))

Mikor megszületett Panka, rá 1-2 hétre kérdeztem Amit szeretne-e Kistestvér, még egyet? Azt mondta, nem. Tegnap pedig azt mondta, igen, még egyet, de Lány legyen!!:))

Az élet hozza magával a születést és az elmúlást...megyünk előre és nem tudjuk meddig tart, ahogy azt sem mikor érkezik egy újabb élet. Persze, lehet befolyásolni, tenni ellenne, de én hiszem, hogy a Sorsunk megvan írva és alakuljon minden úgy, ahogy alakulnia kell!!!!!!

8 hete 69 kg-val jöttem ki a kórházból, ma is pont ennyi vagyok. Ennek örülök nagyon. Amival 94 kg-val jöttem ki, most olvastam utána jun 13-án kezdtem anno a fogyimat, vagyis Ami 2,5 hós volt, akkor már nem volt egyáltalán tejcim, aznap 99 kg voltam. Ha most a szopi végig tartom a 69 kg-t boldog leszek nagyon. Nekem már ez nagy szó, hogy nem hízok most!:)

Azt mondtam nem lesz célom súly tekintetében, de azért 60-62 kg körül szeretnék lenni majd. Többek között, mert sok sok ruhám akkor lesz újra jó rám!!! Ugyanis mikor 60-ra fogytam és azt mondtam, na most stop, akkor vettem jó pár ruhát, bevetettem a nadrágjaimat, kosztümömet...amik persze most nem érnek össze....

Azért van mit felvennem, de kb. csak a kedvenc ruháim 30-40/-át!

Egyenlőre a tornát nyomom!!! Most már a Kismama tornát elhagyva, lassan nekiállok a heti 3-4 szer 20 perc Réka tornákra, végére a célom a heti 3-4 szer 40 perc lesz!:)))

Étkezésemre figyelek, elvonni semmit nem vonok még el magamtól!

Ilyen vagyok most...
Van bőven combi, csípő- popsi és hasacska is...
de cél is van, amit el is érek!!:)))

Always together

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zabfelfújt, vagyis Zabkoch Nonó módra.:)

Pizza tészta recept

Kefires-epres kevert sütemény