Cini múlt és jelen, START!:)


A történetem elég sablonosan kezdődik. 

Sosem voltam vékony. Általános iskola 3. osztályától kezdve mindig voltak súlyproblémáim, de ez akkor még nem volt olyan vészes és igazán nem is zavart, 2-3kg volt még csak a túlsúlyom. Aztán ahogy az idő telt a kilók mindig csak másztak felfelé. Az egyetemet már 80 kilósan fejeztem be. Nagyon sokat fogyókúráztam. Mondhatom azt, hogy eddigi életem nagy részét fogyókúrák kipróbálásával töltöttem.  Minden kipróbált módszerrel fogytam. Valamelyikkel kevesebbet, valamelyikkel többet, de amint ez abbamaradt, jött a visszahízás. A jojó effektus tipikus példája vagyok. És a hiba itt volt mindig, hogy ez csak egy kúra volt és nem életmódváltás. 

Az első komolyabb fogyás 2009. november 3-án kezdődött, akkor majdnem 89 voltam. Utáltam magam, utáltam a tükörbe nézni. Egy nap nézegettem a gépemen a frissen feltöltött fényképeket és elsírtam magam. Ez vagyok én? Lehetséges? Ennyire KÖVÉR vagyok? Miért nem szólt nekem senki, hogy csináljak már valamit magammal? 

Ráakadtam az én Drága Nonóm régi naplójára és egy szuszra végigolvastam. És bőgtem, szinte végig. Annyira magamra ismertem sok írásában, hogy Ezt már én is éreztem! Azt gondoltam magamban, hogy Ez igen! Milyen erős Nő! Mennyi energia és akaraterő van benne! És olyan inspirálóak voltak az írásai, hogy hihetetlen energiát éreztem magamban, hogy azonnal bele kell, hogy vágjak én is! És még aznap este nekiálltam. Természetesen módszernek én is a kalóriaszámolást választottam akkor, mint Ő is. Szépen mentek is a kilóim lefelé. 

Közben Karácsonykor a Párom megkérte a kezem. Hihetetlen boldog voltam és persze vagyok a mai napig. Holnap már a 2. házassági évfordulónk lesz! És jött a szervezés boldog időszaka, amikor is minden fontosabb volt, mint az étkezés és mozgás, nem is fogytam az esküvőig semmit, de legalább nem is híztam.  Esküvő után pedig éltünk boldogan, megmondom őszintén mindig ott volt a fejemben, hogy nem így kellene csinálni, nem ezt kellene enni, fel kellene állni tornázni, de sajnos nem tettem és ez nagy hiba volt. Esti közös pizzázások, imádok főzni és sajnos ezt mindig meg is ettükJ 2010 márciusában teherbe estem. 2010. április 5-én én voltam a legboldogabb ember a világon, amikor megláttam a két csíkot a teszten. De rögtön elkapott a rettegés is, mert tudtam jól, hogy a mérleg előtte pár nappal 91 kilót mutatott. Nagyon jól tudtam, hogy sokkal könnyebb és veszélytelenebb lenne a terhességem, ha ideális testsúlyról kezdeném, de akkor már nem volt visszaút. Csodálatos volt az áldott állapot, még az addig kínzó derékfájásom sem jött elő egyszer sem. Egészen a 32. hétig nem volt semmi baj, de akkor felment a vérnyomásom, kórház, gyógyszerek és a 38. héten toxémia miatt megindították a szülést. 2011. november 30-án császármetszéssel megszületett a legnagyobb csoda az életben, Lora, a kislányom. 

A várandósságom alatt összesen 16 kilót híztam és szülés után 5 kilóval voltam több, mint teherbeeséskor. És ezt tartom a mai napig. Ebben a 3 évben folyamatosan nyomon követtem Nonó blogját és amikor megláttam a NonóÉletmód első nagy átalakító 2012 kiírását, rögtön tudtam, hogy ez az én utam. Nekem ide jelentkeznem kell. Mióta nem szoptatok, sokszor eldöntöttem, hogy megint belevágok és most igazán megváltoztatom az életem, de sosem sikerült. Én olyan ember vagyok, akinek kell a támasz, a megerősítés, az inspiráció és a kontroll. És nekem nem elég a Férjem, aki természetesen mindenben támogat és mindig elfogad. És ennek egy nagyon egyszerű oka van. Ő nem ellenőriz, neki nem kell beszámolnom, hogy mennyit fogytam, hiszen ő mindig úgy szeret, amilyen vagyok.  

Mióta elküldtem az adataimat és jelentkeztem a sorsolásra, folyamatosan az volt az agyamban, hogy én fogok nyerni. Annyira természetes volt, hogy engem kell kisorsolni. Ma reggel miután megetettem a Kislányom, gondoltam megnézem az emaileket és titkon reméltem, hogy lesz ott egy levél Nonótól. Megnyitottam a fiókot és már messziről virított a csupa nagy betű: NYERTÉL CINI!!!! Még jó, hogy ültem… a könnyeim potyogtak és határtalan boldogság öntött el. Boldog voltam, nagyon nagyon nagyon. Majd elkezdett remegni a kezem és teljesen lezsibbadtam. Vége az eddigi életemnek. Arra gondoltam, hogy ma valami új kezdődik. És ez a legjobb dolog, ami most történhet velem. Elkezdődik az új, egészséges életem. Rögtön kiabáltam Szabinak, a férjemnek, aki épp a fürdőben volt, dörömböltem az ajtón és kiabáltam, hogy NYERTEM! Az én pici Lorám meg nevetve csimpaszkodott a nyakamba. Ezért a mosolyért érdemes minden nap felkelni és ezért az elismerő mosolyért is érdemes lesz most küzdenem, elindulni az úton, hogy ha majd felnő, akkor egészséges Anyukája lehessek, aki még nagyon sokáig nézheti ezt az édes mosolyt és persze azért is, hogy büszke lehessen rám Ő is és Szabi is és persze a Családom, akiknek eddig is sokat köszönhetek és biztos vagyok benne, hogy most is mindenben támogatni fognak.

Nagyon köszönöm Drága Nonó és Szilvi a lehetőséget és ígérem, hogy mindent meg fogok tenni a célom érdekében és remélem, hogy egy év múlva, vagy talán hamarabb is nagyon büszkék lehettek majd rám.

Cini blogja

Most pedig az én könnyeim potyognak...mondhat nekem bárki bármit, valakinek segíteni megváltoztatni az életét, a legszebb és legjobb dolog a világon. De ehhez Ő is kell, az elszántság, a kitartás...mert az álmunkat csak mi magunk érhetjük el. És el is érjük, ha igazán akarjuk és teszünk érte!:))

Megjegyzések

  1. Gratulálok Cininek és sok sikert neki, jó ember(ek) állnak mögötte, úgyhogy minden adott a sikerhez! :)
    A blogot viszont csak meghívóval lehet olvasni, kérhetek meghívót?
    Köszi

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok ! Szinte minden nap olvasom én is Nono naplóját, nyomon követem a facebook bejegyzéseket, biztos sikerülni fog a célod egy kicsi segítséggel ! Bíztatással !

    VálaszTörlés
  3. Szívből gratulálok. Jó helyre kopogtatotta szerencse. Meg van az akarat a cél az indikáció, nekünk már a csak az a dolgunkhogy melleted álljunk, és biztos vagyok ebben, nem fogsz hiányt szenvedni. Támogatás 1000% lesz. Nagy gratula.
    "Fitt Nagyi"

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zabfelfújt, vagyis Zabkoch Nonó módra.:)

Pizza tészta recept

Kefires-epres kevert sütemény