2012. szeptember 10., hétfő

Cini START!!!

Megvan az étrend, megvolt a találkozás...ma startol Cini...elindul az álomsúlya és ez által a célja felé. Hiszek benne nagyon, tudom, hogy mindent megtesz a cél érdekében és tudom, hogy eléri azt.:) 

Cini írása:

"Ma véget ért az életmódváltásom 0. hete.  És még valami véget ért, egy korszak, ami mindenről szólt csak nem az egészséges életről. De ennek a mai nappal vége! Egész nap ezen agyalok. Milyen jó lesz, milyen szuper lesz jövő nyáron már tök dögös rucikat fogok felvenni, milyen jó lesz a Kicsikémmel elmenni a strandra és nem kell majd takargassam magam, nem kell majd szégyenkeznem!  

Nagyon várom az eredményeket és remélem hamarosan már látható lesz a munkánk gyümölcse:). Nem szeretem siettetni a dolgokat, de most úgy előreugranék egy pár hónapot és megnézném ott magam. Milyen vagyok, hogyan változott az életem. De azért mégiscsak maradjunk a jelenben, mert olyan rövid az élet, nem kell azt siettetni:)

Hihetetlen gyorsan eltelt ez a hét.

Nonóéknál jártunk. Nagyon jól éreztük magunkat,családdal mentünk,  a Kicsik játszottak, mi pedig dumcsiztunk. Nagyon nagy energiatöltetet adtak a szavai és hogy azt mondta már most büszke rám. Ez nagyon jól esett és ittam a szavait, hogy mindent megjegyezzek magamnak:D  Nagyon feldobott a találkozás és ha eddig nem lett volna kedvem az egészhez, szerintem most akkor is pörögnék 1000%-on, de így hogy én akartam életet cserélni, ha lehet akkor még jobban rá vagyok pörögve a témára:D  Alig várom a következő találkozót és nagyon remélem hogy akkor már nem leszek 2szer akkora mint Nonó, csak mondjuk 1,9szer:)

Súlyom 96,3kg volt nála, itthon 96, 1kg reggeli mérés szerint ruhában és cipőben tehát lehet, hogy fogytam??? Majd reggel kiderül:) ma nem tudtam mérlegelni mert nem voltunk itthon.

Hála Szilvi szuper étrendjének éhezni nem fogok az tuti és szépen elindulok a súlyvesztés útján!:)"

Mert mindent lehet, csak akarni kell. És merjünk nagyot álmodni! Én mertem...duci Anyukából ha minden igaz, jövőre már aerobic edző lesz.:)))) Higgy és tegyél érte!:))

Nagyon kijött az allergiám, levegőt alig kapok, fejem is fáj...
fene vigye el.:(

De pár nap és kezdődik Nonó és a blog pihenése. Ugyanis 13-20-ig, évente egyszer most is, pihen a blog és én is.:) 
A családommal leszek napi 24 órában.:)))) 
Ha fontos, bárki elérhet a nonoeletmod@gmail.com-on majd.:)

A versenyre a képeket küldjétek nyugodtan, de lehet, hogy csak 21-én tudok rá válaszolni.:)

Szép napot nektek.:))

1 megjegyzés:

  1. jo pihenest es gyogyulast, biztos kimerultel a sok szervezkedesben es az immunrendszer taccsa megy, kell neha egy kis pihi, Cinivel ma en is megkezdtem, hajra karacsonyig es megtovabb

    VálaszTörlés